Megerősödni a hitben
Pápai Lajos győri püspök szentelési jubileumán
A győri bazilikában április 27-én adott hálát püspökké szenteléséért Pápai Lajos győri megyés püspök. Az ünnepi szentmisén jelen volt szinte a teljes püspöki kar, az egyházmegye papsága, a területen működő szerzetesrendek képviselői, a város és a megye elöljárói, valamint a hívek sokasága. A Felvidékről Oross János, Nagyváradról Böcskei László püspökök érkeztek, valamint görög katolikus főpapok: Keresztes Szilárd, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz is tiszteletét tette a jubileumi eseményen, akárcsak Kismarton (Eisenstadt) püspöke, Egedius Johann Zsifkovics és helynöke, az erdélyi származású Paál László is. A jubileumi eseményre Győrbe látogatott a Pápai Magyar Intézet rektora, Németh László.
Állam és egyház együttműködése
Újdonságok a módosított alaptörvényben
Demokratikus és jogállami keretek között Magyarországnak először született egységes alkotmánya, elfogadása tehát mindenképpen mérföldkő. Hozzá kell tennünk, hogy az alkotmányozás sikere önmagában nem mérhető sem az elfogadás tényén, sem az elfogadott szöveg minőségén, de az előirányzott új sarkalatos törvények megalkotása is kevés hozzá. Sikerről akkor beszélhetünk majd, ha az alaptörvény évtizedek során a politikai közösség (a nemzet) élete számára alkalmas keretnek bizonyul, azaz nemcsak a szabadon választott Országgyűléstől eredő formális legitimációval rendelkezik, hanem a gyakorlatban is érvényesül, és általános elfogadottságot szerez.
Szembeötlő újdonság, hogy az alaptörvény módosítja az állam elnevezését: az államformára is utaló Magyar Köztársaság helyett az állam neve a köznyelvben megszokott Magyarország lesz. Talán ez a változás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazájukat szerető emberekben tudatosodjon: az ország és az állam egy és ugyanaz. Nem érezhetünk úgy, hogy Magyarországra büszkék vagyunk, míg az államot, a nemzeti intézményeket nem becsüljük.
Mártír-kép
Gondolataid végtelenjét
ki tudná Uram fölmérni
Villanó kövén
eszméletünknek
az idő sebzetten rohan
Legendákba (is) öltözött valóság
Vértanú Pongrác emlékének
Tájakon vándorló gyakran találkozik olyan keresztény emlékekkel, amelyek igazolásai az európai szellemiség fénykorának. Minden látható, tapintható megszentelt tárgy természetfölötti kincstár is: elgondolkodtat egy-egy felirat, valamely figyelmet fölkeltő vers, prózarészlet. Bölcsen jegyezte meg egy ifjú spanyol zarándok: „Szebb a durván kovácsolt vasfeszület, mint a festett gipszszobor, amely olyan, mintha marcipánból lenne.” Ez esztétikai minősítésnek tűnik, de valójában a benső élet meggyőző „dokumentuma”. A tartásé, mely sohasem édeskés, szenvelgő.
Éppen a szenvedés „tárgykörében” találkozni több, századokat megélt relikviával. Templomok mélyén, falaiban, egyszerű településeken sem hiányzik az efféle hitvallás, ahogyan mártíraktákból, legendákból sem a meggyőző mondat: minden hittel vállalt gyötretés magvetése jövő századok keresztény mezőinek.
A dicsőítés liturgiája (1.)
Emmauszból útra kelve
Az emmauszi tanítványok a „csalfa, vak remény” áldozatai. Azt várták, remélték Jézustól, ami idegen tőle. Kellett, hogy csalódjanak benne. Az ábránd-Jézus eltér a valóságos Jézustól. Amíg ki nem ábrándulnak a maguk ábrándjából, addig az elképzelhetetlenül gyönyörű valóság: Jézus idegen marad számukra.
Azt olvassuk az evangéliumban, hogy „a látásuk fogva volt, ezért nem ismerték föl Jézust” (Lk 24,16). Látásuk önnön elképzelésük foglya lett. Mi volt az elképzelésük a názáreti Jézusról? Milyennek látták őt? Erről nehéz szívvel így vallanak az „idegennek”: „hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt; reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt” (Lk 24, 9.21). Milyen értelemben gondolták őt hatalmasnak és Izrael megváltójának? Emmauszi értelemben.
Schönborn bíboros új Alkotmányunkról
Olvasói levél a Die Pressében
A valaha konzervatív lapnak számító bécsi Die Presse húsvéti számában megdöbbentő módon ósdinak és szakrálisnak nevezte az Isten nevének említésével kezdődő és az életet fogantatásától jogvédelemben részesítő új magyar alaptörvényt.