Egy ledőlt oszlop tövében

Csak ami az én időmben, az én életem során, a mi környékünkön történt.

Bán Endre volt püspöki helynök, a pécsi szeminárium rektora, a Piusz-templom plébánosa, és – ami számomra a legfontosabb – egykori, rajongásig szeretett hitoktatóm alig hatvanévesen ment el annak idején. Egy lelkigyakorlat közben, Szombathelyen halt meg. Még rengeteg munka várt volna rá. Ha vállalja, kiváló pécsi püspök lett volna. Döbbenetet keltő, váratlan halálhíre az egész egyházmegyét megrázta.

Könyvespolcra

Nem is olyan rég a család intézményének végét jósolták a legkülönfélébb ideológiákat valló teoretikusok. Bár ez nem következett be, a kapitalista társadalomban továbbra is – sőt, egyre inkább – veszélyhelyzetben vannak a családok. Olyan tényezőnek tekintik, amely megakadályozhatja, hogy az ember – például a fogyasztás terén – manipulálható legyen.

Az Olvasó írja

Amikor a kopt ortodox egyház pápája, III. Senuda Budapestre látogatott, hogy fölszentelje az elkészült új templomot, néhány barátommal részt vettünk a szertartáson. Csak a vége felé értünk oda, így teljesen megtelt a templom. A tömeg az utcán állt. A zarándokok között észrevettünk egy etióp szerzetest, Bizsimi atyát, és beszélgetni kezdtünk vele.

A nevelés közös felelősségéről

Az új tanév kezdete alkalmat ad arra, hogy megfontoljuk, milyen segítséget adhat az iskola a családnak, és a család az iskolának.  

Szinte közhelynek számít, ha azt mondjuk: a családi élet válságban van. Egyre kevesebben kötnek házasságot, a házasságoknak több mint a fele felbomlik, és egy családban átlagosan alig több mint egy gyerek születik. Ez a helyzet nem felel meg sem az egyén, sem a társadalom javának, ezért az iskolának a tanításon kívül nagy hangsúlyt kell helyeznie a nevelésre, különösen az erkölcsi nevelésre.

Várod már az iskolát? Talán hirtelen én sem tudnék válaszolni erre a kérdésre, mégis hányszor és hányszor kiszalad a számon ez a mondat iskolába készülő, éppen vakációzó gyermekem felé. Hétéves lányom szégyenlősen csendben marad egy-egy ilyen kérdés elhangzása után, hiszen ha azt mondaná, hogy várja, akkor nem mondana igazat, mert azt sem tudja, mi is az, amit várnia kellene. Ő pedig természetesen igazat akar mondani.

Lobog és rázkódik rajtam minden. Vége a szabadságnak, újra itt a reggeli mozgásterápia: futok az óvodától a villamosmegálló felé. Izzadok, amit nyugodtan írhatnék a fullasztó nyárvég számlájára, de én pontosan tudom, hogy pár nap, hét és hónap múlva is gyöngyözni fog a homlokom. Sőt, itt a szeptember, a reggeli edzéshez hozzájön az iskolakör.

Elsős lett a gyermekünk – mire figyeljünk?

Becsöngettek. Ha gyermekünk először ül iskolapadba, sem ő, sem mi nem tudjuk még, mi vár ránk. Megeshet, kitűnően végzi majd az osztályokat, és sorra nyeri a tanulmányi versenyeket. Nekünk pedig annyi lesz a dolgunk, hogy megfelelően dagadjon a mellünk a büszkeségtől. De sejtjük, nem ez a forgatókönyv a legvalószínűbb. Sőt, az sem biztos, hogy a legüdvösebb.