Szülők új szerepben

Sokkal inkább várható és talán emberibb is, ha lesznek gondjaink, feladataink. Kisebbek, nagyobbak, felejthetőek vagy embert próbálóak. Kalmár Katalin édesanyával, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola gyógypedagógusával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról és a szülőszerepről.  



– Mire van leginkább szüksége az iskolába induló gyermeknek?

– Érzelmi biztonságra. Fontos, hogy érezze, a szülei nyugodtan engedték el. Az iskolában pedig legyen idő arra, hogy a gyerekek és a pedagógusok megismerkedjenek, összeszokjanak, mielőtt elkezdődne a tananyag sulykolása.

– Mit tehetünk, ha a gyermeket már az első időszakban kudarc éri? Például ha megkapja az első feketepontot, és leblokkol.

– Azzal a tanítóval, aki azt gondolja, hogy az első időszakban kiosztott feketepontokkal jót tesz a gyermeknek, sajnos nem tudunk miről beszélni. De az is igaz, a szülőnek nincs beleszólása abba, hogy miképpen értékel a pedagógus. Jó azonban, ha nem éreztetjük a gyermekünkkel (a szélsőséges esetek kivételével), hogy nem értünk egyet a tanító döntéseivel. A gyermek rendkívül bizonytalanná válik, ha megérzi: más a véleménye a szülőnek, és más a tanító néninek. Viszont ha minden olyan esetben igazat adunk a pedagógusnak, amelyről a kisdiák is tudja, hogy nem helyes, elveszíthetjük a bizalmát. Lényeges, hogy milyen adott helyzetről van szó.

– Mennyit foglalkozzunk iskolai dolgokkal otthon? Tanuljunk-e a gyerekünkkel?

– Nem vagyok híve a közös tanulásnak. Fontosabb ennél szülőként, hogy legyenek jó élményeink a gyermekünkkel. Ha semmiképpen nem megy az olvasás, akkor lehet együtt gyakorolni. De a szülőnek nem könnyű együtt tanulnia a gyermekével. Ilyenkor mindkettőjükben csak nő a feszültség és a szorongás. Talán sokan ismerik azt a fajta együtt tanulást, amikor a szülő egyre idegesebb lesz, a gyerek pedig egyre görcsösebb. A végén a szülő kiborul, a gyerek pedig sír. Ha mindenképpen muszáj külön foglalkozni vele, jobb, ha nem a szülő teszi. Esetleg egy másik családtag vagy a család egyik barátja.

– Mégis hogyan viselkedjünk, ha a gyermekünk az „elvártnál” rosszabbul teljesít?

– Egy ember értékét soha nem az adja meg, hogy milyen jól teljesít az iskolában az „elvárthoz” vagy másokhoz képest. A hármas is lehet jó jegy, ha tudjuk, hogy a gyermek erőfeszítést tett érte, és abból a tárgyból nem képes többre. Egyikünk sem tehet arról, hogy milyen képességekkel született. Fontos lenne, ha tudatosodna a szülőkben és a pedagógusokban is, hogy elsősorban embereket nevelünk, és nem diplomásokat. Az a fontos, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljék a gyermekből. Hiszen lehet valaki boldog fodrász vagy szobafestő. És lehet nagyon boldogtalan több diplomával a zsebében.

– Az iskolákra jellemző teljesítményközpontú gondolkodás megváltozhat végre?

– Az utóbbi időben elindult egy folyamat. Valószínűleg azért is, mert egyre több a problémás gyermek. Sokuk él zilált családi körülmények között. A szülőket gyakran anyagi gondok, megromlott házasság, válási hercehurca, magány gyötri egyszerre. Nem lehet a kisdiákra „sterilen”, csak úgy tekinteni, hogy milyen tanulási képességekkel rendelkezik. Látni kell azt is, honnan jön, mit cipel magával. Az a bizonyos felhőtlen gyermekkor legtöbbjük esetében ismeretlen fogalom.

– Arról beszéltünk már, hogy problémás esetben mit tehet a szülő a gyerekért, és hogyan segítheti a pedagógus munkáját, de mit tehet a pedagógus a szülőért?

– Minél problémásabb, vagy – gyógypedagógusként mondhatom – sérültebb a gyermek, annál érzékenyebb a szülő is. Tele van aggodalommal, időnként elkeseredéssel. Ő már nagyon sok „rosszat” hallott a gyermekéről. Fontos, hogy a pedagógus csak azokat a problémákat közölje a szülővel, amelyeknek a megoldásában ő is partner tud lenni. Ezenkívül elengedhetetlen, hogy az iskolában nehezebben boldoguló diák szülei rendszeresen halljanak jót is a gyerekükről. Ha segítőkész volt a társaival, vagy sokat tudott gyalogolni az iskolai kiránduláson, akkor dicsérjük meg a szülőnek. Nem kell mindig a matematikáról vagy a szövegértésről beszélni, főleg, ha mindenki tisztában van már vele, hogy a gyermek nem ezeken a területeken fog érvényesülni.