Férfiak, nők – és a többi?

Elmélet és gyakorlat: Tony Anatrella a genderről, párkapcsolatról és szexualitásunkról

Az egyház ragaszkodik tanításához, mely szerint a keresztény emberképnek megfelelően az egy férfi és egy nő alkotta házaspárt tekinti a család és a társadalom alapegységének. Vannak, akik ezt politikailag inkorrektnek tekintik, s amellett törnek lándzsát, hogy léteznek más lehetőségek is, mondván: mindenki olyan nemű, amilyennek tekinti magát.

A MÁVAG-kolóniáról

Az Olvasó írja

A 2011. november 6-i szám 10. oldalán jelent meg a A kommunizmus mementója című cikk, a nyolcvanéves Rezső téri templomról. Én a Rezső téri templomban ministráltam először, ott részesültem a bérmálás szentségében, és a házasság szentségét is ott vettük fel negyvenhat évvel ezelőtt.

A Megváltó alakja és üzenete

Könyvajánló

A katolikus világ mindig megkülönböztetett figyelemmel kíséri, amikor a mindenkori pápa valamilyen kérdésben megnyilatkozik. Történhet ez szóban vagy írásban, az elhangzottak minden hívő számára érdekesek lehetnek.

Nehéz a fészekmeleg elhagyása

Szülősuli: A gyermekek önállóságra neveléséről

A felnőtté váló gyermek önállóságának kialakulásában a szülőnek megkerülhetetlen szerepe van, de magának a fiatalnak is tennie kell érte e látszólag egyértelmű állítás jelentős problémává lépett elő korunk tizen- és huszonéveseinek életében.

„A szőlőhegy megadja az élet értelmét” – Találkozás Magyar Katalin borásszal

Lassan vége az ősznek. Beállnak a téli fagyok, didergős várakozással ránk köszönt az advent. A betakarítást befejezték. Az alma ládákban, a krumpli zsákokban, a szőlő leve pedig már forr. Világhírű borvidékünkön, Tokaj- Hegyalján még csak most szedték le az utolsó fürtöket, hiszen a borok királyának kései szüretelésű, aszúsodott szőlőszemekre van szüksége. Magyar Katalin bodrogkisfaludi borásszal, az aszúszüret idején szőlőművelésről, hivatásról és az áldott hegyaljai tájról beszélgettünk. És természetesen a jó borról, amely örülni, szeretni, fájdalmat feledni, egyszóval: élni segít.

Vallások képviselői Esztergomban

Európa kereszténydemokratái november 9-én különböző vallások képviselőivel üléseztek Esztergomban. Ez volt a tizennegyedik találkozójuk. Az ülést Erdő Péter bíboros és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke nyitotta meg.

Nagylelkű segítő, egyházi diplomata

Tíz éve hunyt el Kada Lajos érsek

Kada Lajos érsek halálának évfordulója alkalmából november 25-én, pénteken 18 órakor Ternyák Csaba egri érsek szentmisét mutat be a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban. Az emlékmise után minden érdeklődőt szeretettel várnak a plébánia közösségi termébe (Budapest I. kerület, Országház utca 14.), ahol a főpásztor előadást tart Boldog II. János Pál pápa magyarországi tolmácsáról.

Közel-Kelet

Szaud-arábiai káromkodás

Szaúd-Arábiában a „vallási rendőrség” káromkodás vádjával őrizetbe vett egy harminckét éves fülöp-szigeteki katolikus vendégmunkást, mert állítólag sértő rajzot készített Mohamed prófétáról. A fülöp-szigeteki püspöki konferencia illetékese már követelte a férfi szabadon bocsátását. (KAP)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.