Nehéz a fészekmeleg elhagyása

Az önállóságra nevelés és az elengedés témáját járta körbe Ribiánszky Rita és József a pasaréti Kájoni János Házban futó Szülősuli programsorozat novemberi találkozóján. Az Új Életet a Családoknak mozgalomhoz tartozó házaspár saját és baráti házaspárok példáiból kiindulva mondta el gondolatait.


 Az önállósodásról gondolkodva is nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a szülők és gyermekeik milyen környezetből érkeznek a világba, milyen világképpel rendelkeznek, milyen korban nőnek föl. Hiszen bármennyire is hasonlít hozzánk a gyermekünk, gyökeresen más hatások érhetik, amelyek kihatnak személyiségfejlődésére, gondolkodásmódjára is. Másként kell tehát önállóságra szoktatni, mint akár csak egy nemzedékkel korábban. A Ribiánszky házaspár még a Kádár-világban felnőtt nemzedéket képviseli, amelynek biztosított volt a munkahely, a megélhetés. A mai fiatalokat viszont egészen más helyzet fogadja: korántsem biztos, hogy az egyetemről, főiskoláról kikerülve munkához jutnak. Az előadók szülei ifjúkorukban még a háborút is megélték, ebből következően a szabadság iránti vágyuk is befolyásolta őket a gyermeknevelésben. József számára ahogy kortársainak is a tanulás jelentette a kitörési lehetőséget. A mai fiatalok az oktatási rendszer állandó változásai, a liberális szemlélet eluralkodása miatt egészen másként élik meg a tanulás fontosságát.



Annak idején sokkal nehezebb anyagi körülmények között, fillérről fillérre éltek, emlékezett vissza Ribiánszky József, hozzátéve: édesanyja beosztó szemléletének köszönhették, hogy nem szűkölködtek. Gyermekeik szerencsére nem ismerik az éhezés fogalmát, ugyanakkor sajnálatosan megszokták, hogy a szülők mindent előteremtenek számukra. Éppen ez: a kényelmes fészekhez való hozzászokás nehezíti napjainkban a „kismadarak” kirepülését
továbbá a média által sugallt szemlélet, miszerint bárminemű vágyunkat ki lehet és ki is kell elégíteni.

Az ötgyermekes édesapa felhívta a figyelmet: manapság egyre jellemzőbb az ifjúsági munkanélküliség. Ez nem feltétlenül a valódi munka hiányát jelenti, hanem sok esetben csak menekülést az élettől. A fiatal a szüleivel lakik, „mások nyakán” éli az életét, nem kezd el dolgozni. Elhárítják magukról a felelősséget, valódi önállóságra nem vágynak, mert jól érzik magukat a szülők védő szárnyai alatt. Olyanok ők, mint a fészek szélén álldogáló madarak, amelyek nem akarnak kirepülni.
Mely életkorig köteles a szülő gondoskodni a gyermekéről? Köteles-e lakást venni a gyermekének, hogy önállóan éljen? Ki kell-e fizetnie a huszonnyolc éves, már felnőtt gyermeke tandíját, hogy befejezze végre felsőfokú tanulmányait? Az előadók e kérdésre is kitértek. Ribiánszkyék szerint mindezek nem feltétlenül tartoznak a gyerekekről való valódi gondoskodáshoz. Sokkal fontosabb szülői kötelesség az, hogy segítsék fiaikat, lányaikat a saját lábukra állni, és kiskoruktól arra neveljék őket, hogy vágyaikat igenis korlátozniuk kell. Beszéltek arról is, hogy a fiatalok annak érzik igazán az értékét, amiért megküzdöttek, megdolgoztak. Ahogy a kerti munkát egy drága ajándékbakancsban végzik, pedig arra a célra egy ócska cipő is kiváló lenne, úgy az ölükbe pottyant lakást sem becsülik meg úgy, mintha ők maguk szereznék meg.

Az édesanya még gyerekkorában elhatározta, hogy nem akar unokái feje fölött összetűzésbe kerülni a gyermekeivel, ahogy azt az ő gyermekkorában anyai nagyanyja tette. Igyekszik nem beleszólni a gyermekei életébe, de ez nem megy túl könnyen, hiszen akkor érzi igazán jól magát, amikor együtt van a család. Az édesanya úgy érzi: ahogy öregszik, egyre nehezebben megy számára az elengedés
például a kisebb gyermekeit sokszor csak a nagyobbak hatására engedi el valamilyen programra.

Valamennyi Ribiánszky-gyerek kollégistaként végezte a középiskolát (mindegyikük a saját döntése alapján), s ez nagyban elősegítette az önállósodásukat. Rita szerint a kollégista lét meghatározó, lelki szempontból megkönnyíti az elszakadás folyamatát. Rita fiatal felnőttként úgy érezte, légüres térbe került, amikor középiskola után egy évig otthon lakott: a többé-kevésbé kiesett négy év után nem tudott megfelelően beszélgetni a családjával. Ezt az eltávolodást, elszakadást a gyermekei révén is megtapasztalta. Nagyobbik lányuk a főiskola elvégzése után Dévára ment önkéntesnek,
Böjte Csaba ferences testvér árvaházába. Amikor visszajött, barátnőivel külön lakásba költözött. Rita nehezen dolgozta fel, hogy szép zugligeti családi házukat elhagyta a lánya, mégis úgy érzi: mindenkinek jót tett a különköltözés. Lánya szép gesztusként férjhezmenetele előtt hazaköltözött, mivel otthonról akart férjhez menni: az elengedés tehát nem jelent szükségszerűen elszakadást is

Ritát a fizikai önállósodásban csak kevéssé segítette a középiskolai kollégium, hiszen ott mindenben kiszolgálták őket
talán még jobban is, mint otthon. Emiatt huszonkét évesen úgy ment férjhez, hogy egyáltalán nem tudott főzni. Gyermekeiknek többek között erre a gondra is a cserkészet jelentett gyógyírt. A táboroknak köszönhetően szülőként könnyebben megtanulták, hogy bízzanak a gyerekeikben, s merjék elengedni őket.

Fotó: Kissimon István