Támogassuk a katolikus sajtót

Kedves Olvasóink, észrevehették: ismét egy sárga csekk esett ki az Új Emberből. Az elmúlt időszakban többször is tanúi lehettek, milyen sokan kérnek segítséget általunk is. Támogattunk fontos ügyeket, segítettük a gyűjtést az árvíz és a vörösiszap károsultjai számára, a Sant’Egidio közösséggel együtt afrikai éhezők számára kértünk adományokat, és olvasóink mindenben mindig segítettek. Most magunk miatt, a katolikus sajtó támogatására kérjük Önöket.

Imádság a hegyen

Engesztelés nemzetünk lelki megújulásáért

A magyarországi engesztelő mozgalom hívei Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának december 8-i budapesti ünnepén a Székely János esztergom–budapesti segédpüspök által bemutatott főpapi emlékmisére gyülekeztek.

Kelet világossága

Énekes áhítatok a görögkatolikusok ünnepi évében

Ami a római katolikus egyház számára a belső kapukat nyitogató, gyönyörű gregorián, az a bizánci rítusú keresztényeknek a keleti egyházzene. Ez utóbbi egyre több latin rítusú keresztényt, de sokszor olyan hallgatóságot is megérint, amelynek tagjai távol állnak az intézményes egyházak világától.

Betelik az idő

Korábbi kolléganőm mindig így válaszolt, ha munkahelyünkön csak ritkán megjelenő főnökünket keresték telefonon: „Folyamatosan érkezik.” Ez a vicces mondat az advent jellemzésére is nagyon alkalmas.

Piaristák Veszprémben

Az ősi schola évfordulóján

Veszprémben október 22-én jeles ünnepségsorozattal emlékeztek meg arról, hogy háromszáz évvel ezelőtt Volkra Ottó János püspök (1665–1720) támogatásával megkezdhette a városban iskolaszervező munkáját a piarista rend.

Bronzba öntve Boldog II. János Pál

Felavatták a törökkoppányi szobrot

A törökkoppányi templom előtt szeptember közepe óta Boldog II. János Pál pápa bronzszobra áll. A miséről kilépve a szentatyáéval találkozik a tekintetünk, aki életével hirdette: „Ne féljetek!”, és hosszú pápasága idején generációknak adott biztatást.

„Új, nyugatos polgári balközép”

Világ-nézet katolikus szemmel

Furcsa találós kérdés. Vajon mi lehet ez? Nem csodálom, ha nem találják ki, hiszen az idézett önmeghatározásban szinte minden szó hamis. Ugyanis legalább huszonkét éve ismerjük, inkább keleti gyökerei vannak, a polgári értékrendből nem sok szorult bele, s főleg azért nevezik magukat középpártnak, mert az emberek többsége nem szereti a szélsőségeket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.