Már a tavalyi önkormányzati választások idején megfogalmazódott Győrben az igény, hogy meg kellene nyitni a belváros kimagasló pontján elhelyezkedő Püspökvár tornyát, ahonnan a település panorámája tárulhatna a látogatók elé.
Egy beregi faluban tengették az életüket. Bözsi néni már minden testvérét eltemette. Talán a magánytól való félelem és hitvesi esküje együtt adott erőt, hogy részeges, goromba férjét megtűrje maga mellett.
„Az ember nem lelket fest, hanem testet, és ha jól festi, a lélek magától mindenfelé kisugárzik belőle” – mondta egykor Paul Cézanne francia festő, a modern festészet előfutára.
„Legtöbben Gyermekek vagyunk, Megnőttek, kiket kényére sodor a Sors Szele. Csak kevesen Felnőttek, Sorsuk Urai…”
Kislány az ágyon ült, hátát a világoszöld tapétás falnak támasztotta. A szálló lakószobája rendezett volt, a két ágy beágyazva, a ruhák sportszatyorba hajtogatva, a padló felseperve.
Zsolnay- és herendi porcelán; Kodály- és Pető-módszer; feltalálóink leleményei; tokaji, pálinka és Unicum; gulyás, szegedi paprika és Pick szalámi; rackajuh, szürke marha és magyar kutyafajták, újabban a táncház-mozgalom… – hosszan sorolhatnánk.
Uzsalyné Pécsi Rita az önnevelésről „A legkeményebb iskola a családom, ahol négy gyereket nevelünk. Itt ugyanis nem lehet mellébeszélni, ez nem tanterem vagy előadóterem, hanem maga az élet.
Dolgozó anyaként mindig nagyon várom az esti mese idejét, amikor az illatosra fürdetett kicsik-nagyok már lankadó lélegzettel fekszenek, és a hozzájuk tartozó puha állatkákat átölelve várnak, várakoznak a csillaglámpa halvány fénye mellett megelevenedő világra, ahol valóság és képzelet egybefolyik, az álom pedig elvarázsolja az éber gondolatokat.
Papa, a szerelem az olyan, hogy nagyon dobog a szívünk, ugye? – nézett a nagycsoportos óvodás kislány az apjára egy régi, zúzmarás téli délutánon. Valami olyasmi, szorította meg lánya kezét a középkorú férfi, és arra gondolt, neki miért nem jutnak eszébe ilyen mondatok.