Kik a szerzetesek?
Több mint száz látványos fényképből álló kiállítás nyílt május 11-én a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban. A tárlat szeptember 30-áig látogatható.
A pápa új ruhája
Rómában lépten-nyomon egyházi műemlékekbe, templomokba ütközik az ember. Érthető, hiszen a katolikus világ központjában vagyunk. Ám nemcsak tárgyakat, épületeket láthatunk itt, hanem a pápát is, méghozzá, ha akarjuk, viszonylag közelről, a Szent Péter téren.
Szentmise bemutatása közben ölték meg a papot
A Burkina Fasó-i Dablóban május 12-én megtámadtak egy katolikus templomot. A terroristák a papot keresték, vele együtt öt hívőt is meggyilkoltak, majd felgyújtották az épületet.
Evangéliumi szemmel
A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola, és mit jelent evangéliumi szemmel látni? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.
Jean Vanier-től búcsúztak Budapesten
Hálaadó megemlékezést tartottak a közelmúltban elhunyt Jean Vanier-nek, a Bárka és a Hit és Fény közösségek alapítójának temetése napján, május 16-án Budapesten, a Párbeszéd Házában.