Világméretű szentségimádás lesz úrnapja szombatján

A szentségimádási lánchoz tavaly 6 kontinens 45 országának 900 helyszínén több tízezer ember csatlakozott. Az idei eseményre a Corpus Domini honlapon keresztül lehet jelentkezni.
Az eseményhez Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek írt köszöntőt: „Amikor Jézus Krisztus a feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »mindennap, a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet a szentmisén kívül is imádattal veszünk körül. Idén Magyarországon úrnapját június 23-án, vasárnap ünnepeljük. Előtte szombaton ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. Vegyünk részt ezen a közös imádáson minél többen, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!”
Jézus a megéhezett tömeg láttán ezt mondja tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni!” A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve erre hív minket Jézus. Enni adni az éhezőknek, de észrevenni azokat is, akiknek a lelke éhezik a szeretetre, Istenre. Téged is hívunk, hogy június 22-én, úrnapja szombatján a világ minden részén imádkozzunk együtt egy órát az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus előtt, aki önmagát adta értünk. A te odaadott egyórányi imáddal is enyhíted mások lelki éhségét!
Kérünk, segíts a szentségimádás megszervezésében a plébániádon, közösségedben, és jelentkezz a corpusdomini.iec2020.hu oldalon, vagy csatlakozz ugyanitt egy helyszínhez. Sokan sokat tehetünk másokért!
Bátran adjátok tovább az esemény hírét hazai és külföldön élő ismerőseiteknek, barátaitoknak is. A Corpus Domini honlapon német, angol, spanyol, francia, olasz, lengyel és portugál nyelven is lehet regisztrálni. A szentségimádásról szóló videó is több nyelven elérhető a NEK YouTube-csatornáján.
1. Keress!
Keress olyan helyet a Corpus Domini honlap térképén, ahol már van szentségimádás!
2. Szervezz!
Ha nincs a környékeden szentségimádási lehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben szervezz szentségimádást a helyi plébánossal, templomigazgatóval, szerzetesi elöljáróval egyeztetve.
3. Légy kreatív!
Imádkozhattok a kihelyezett Oltáriszentség előtt csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve, gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal, idősekkel. Bevonhatsz zenészeket, imacsoportokat, rózsafüzér-társulatokat, közösségeket, iskolákat és mindenkit, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Urával.
4. Jelentkezz!
Fontos, hogy minden résztvevő jelentkezzen! Veletek együtt az egész világon teljes lesz az imádság általi lefedettség.
5. Maradjunk kapcsolatban!
Lehetőséged van feliratkozni a NEK 2020 hírlevélre, aminek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszus előkészítése, és első kézből értesülhetsz a programokról, a bekapcsolódási lehetőségekről.
További részletek a corpusdomini.iec2020.hu linkre kattintva olvashatók.

Fotó: NEK Titkárság

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .