Hogy imádkozni tudjunk, együgyűvé kell válnunk
Fotó: Vatican News

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma végére érünk a Miatyánkról szóló katekéziseknek. Kijelenthetjük, hogy a keresztény imádság abból a merészségből születik, hogy Istent Atyának hívjuk. Ez a keresztény imádság gyökere: azt mondani Istennek, hogy Atya. Bátorság kell hozzá! Nem egy formuláról van szó, hanem gyermeki, meghitt kapcsolatról, amelybe kegyelemből kaptunk bevezetést: Jézus az Atya kinyilatkoztatója, ő hoz bennünket bizalmas kapcsolatba Istennel. „…Jézus nem egy mechanikusan ismétlendő formulát hagyott ránk. Mint minden szóbeli imában, a Szentlélek tanítja Isten igéje által Isten gyermekeit Atyjukhoz imádkozni.” (A Katolikus Egyház katekizmusa, 2766.) Maga Jézus többféle formában imádkozott az Atyához. Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, fölfedezhetjük, hogy ezek a Jézus ajkán fakadó imádságos megfogalmazások a Miatyánk szövegére utalnak vissza.
Például a Getszemáni-kertben töltött éjszakán Jézus így imádkozik: „Abba, Atyám! Minden lehetséges neked, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!” (Mk 14,36.) Már utaltunk Márk evangéliumának erre a szövegére. Hogyan ne ismernénk fel ebben az imában – bármennyire rövid is – a Miatyánk nyomát? A sötétségben Jézus az Abba névvel hívja Istent, gyermeki bizalommal, bár félve és szorongva, kéri, hogy az ő akarata valósuljon meg.
Az evangélium más helyein Jézus arra biztatja tanítványait, hogy ápolják az imádság szellemét. Az imának mint kérlelésnek kitartónak kell lennie, és mindenekelőtt testvéreinket kell hordoznia, kivált ha nehézzé válik a velük való kapcsolatunk. Jézus azt mondja: „Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa a ti bűneiteket” (Mk 11,25). Hogyan ne ismernénk föl ezekben a megfogalmazásokban a a Miatyánkkal való egybecsengést? És számtalan példát hozhatnánk még, akár a saját imáinkból is.
Szent Pál írásaiban nem találjuk a Miatyánk szövegét, de jelenléte érzékelhetővé válik abban a gyönyörű összefoglalásban, amelyben a keresztény ember fohászkodása egyetlen szóba sűrűsödik: „Abba!” (Róm 8,15; Gal 4,6.)
Lukács evangéliumában Jézus teljesíti a tanítványok kérését, akik, mivel gyakran látják őt félrevonulni, és imába merülni, egyszer kifejezetten kérik tőle: „Uram, taníts meg bennünket imádkozni, ahogy János – a keresztelő – is megtanította tanítványait” (Lk 11,1). És akkor a Mester megtanította nekik az Atyához intézett imát.
Az egész Újszövetséget tekintve világosan látszik, hogy minden keresztény imádság elsődleges főszereplője a Szentlélek. Ne felejtsük el ezt: minden keresztény imádság főszereplője a Szentlélek! A Szentlélek ereje nélkül sosem tudnánk imádkozni! Ő az, aki imádkozik bennünk, ő mozgat bennünket, hogy helyesen imádkozzunk. Kérhetjük a Lelket, hogy tanítson meg imádkozni, hiszen ő a főszereplő, aki az igazi imát mondja bennünk. Ő ott fúj mind­annyiunk szívében, akik Jézus tanítványai vagyunk. A Lélek képessé tesz bennünket úgy imádkozni, mint Isten gyermekei, akik ténylegesen vagyunk a keresztség révén. A Lélek támogat bennünket, hogy azon a nyomvonalon haladva imádkozzunk, amit Jézus ásott ki nekünk. Ez a keresztény imádság misztériuma: kegyelemből bevonattunk a Szentháromság szeretetpárbeszédébe.
Jézus így imádkozott. Bizonyos alkalmakkor használt olyan kifejezéseket, amelyek nyilvánvalóan meglehetősen messze vannak a Miatyánk szövegétől. Gondoljunk csak a 22. zsoltár kezdőszavaira, amelyeket Jézus kimond a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” (Mt 27,46.) Vajon a mennyei Atya el tudja-e hagyni a Fiát? Egyértelmű, hogy nem. Mégis az irántunk, bűnösökért érzett szeretete egészen odáig vitte Jézust, hogy megtapasztalja az Istentől való elhagyatást, az ő távolságát, amiért magára vette összes bűneinket. De még ebben a fájdalmas kiáltásában is nem azt mondja, hogy „Isten, Isten”, hanem „Istenem, Istenem”. Ebben az én Istenemben rejlik az Atyával való kapcsolat rejtett középpontja, a hitnek és az imádságnak a középpontja.
Ebből a középpontból válik érthetővé, miért tud egy keresztény minden élethelyzetben imádkozni. Felhasználhatja a Biblia összes imáját, főleg a zsoltárokat, de imádkozhat azzal a számtalan szöveggel is, amelyek az emberek szívében az évezredek során megfogalmazódtak. És sose feledkezzünk el mesélni az Atyának azokról, akik az emberségben fivéreink és nővéreink, hogy egyikük se maradjon vigasz és egy morzsányi szeretet nélkül, különösen a szegények ne!
Most, a katekézis végén, megismételhetjük Jézus imáját: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, amiért a bölcsek és kiműveltek elől elrejtetted ezeket, de kinyilatkoztattad az együgyűeknek” (Lk 10,21). Együgyűvé kell válnunk ahhoz, hogy imádkozni tudjunk, hogy a Szentlélek belénk költözzön, és ő vezessen bennünket az imában!
A Szentatya felhívása a kihallgatás végén:
Május 24-én, pénteken tartjuk Boldogságos Szűz Máriának, a keresztények segítségének ünnepét, akit különösen tisztelnek a kínai Sösani Miasszonyunk-kegyhelyen, Sanghaj közelében.
Ebből az alkalomból szeretném kifejezni különleges közelségemet és szeretetemet a Kínában élő összes katolikus iránt, akik a mindennapi fáradalmak és megpróbáltatások között kitartóan hisznek, remélnek és szeretnek.
Kínában élő kedves hívek, mennyei édesanyánk segítsen benneteket, hogy a tevékeny szeretet és a testvériség tanúi legyetek, mindig egységben maradva az egyetemes Egyházzal. Imádkozom értetek, és megáldalak benneteket.
Imádkozzunk közösen a Szűzanyához: Üdvözlégy, Mária…

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..