Nemzeti ünnepünk alkalmából március 15-én Kossuth-díjat vehetett át Vasadi Péter költő, író, az Új Ember régi munkatársa. A rangos elismerést „klasszicizáló világképű, etikai megalapozottságú, keresztény hagyományokat őrző munkásságáért” kapta.
A hátizsák nem szép
és nem szeretetre méltó önmagában.
Az utak teszik azzá hátunkon vele,
a veríték, az erőfeszítések.
Barikádozd el magad,
a létrát, ami fölvezet,
hogy tisztán találja majd,
ha rálel, aki fölvezet.
Negyvenöt, néhány óra híján
negyvenhat nap alkohol nélkül.
Máris csaltam. Fiam névnapi
köszöntése miatt negyvennégy
teljes marad, Mátyás ugrása
után negyven egyhuzamban, és
ott van még a feleségemé,
a másik próbáló kivétel.
Legyetek tanúim, hegyek,
s főképp te, Szent Györgyről nevezett,
úgy jártam útjaidat,
mintha még ifjú lennék,
Szívem szerint folyton csak gyónnék.
Benyitnék, szép halkan köszönnék,
letérdelnék, keresztet vetnék,
hosszasan és pontosan gyónnék,
„Ne dobozoljunk egy kicsit?” „Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?” Bizonyára sokaknak ismerős ez a két kérdés Örkény István Tóték című remekéből. A ma már klasszikusnak számító mondatokat lehetne még folytatni akár innen, akár az író egyéb műveiből. A magyar abszurd dráma és gondolkodás mestere április 5-én lenne százesztendős.
Amikor Dsida Jenő verseit újraolvasom, gyakran eszembe jut a költőnek az a megállapítása, hogy „az igazság csak esetlegesség az irodalomban, a szépség pedig szükségképpeni”. Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy Dsida költészetében és általában a költészetben éppen a szépség világítja meg az igazságot. Ez történik az 1936-ban írott Út a Kálváriára soraiban is, amely címével a Krisztus kínszenvedését és kereszthalálát megidéző stációkra utal.