Az élet színe és fonákja

Jómódú zsidó családban született. 1930-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd gyógyszerész és vegyészmérnöki diplomát szerzett. A szépirodalommal már az egyetem alatt kacérkodott. A háború azonban mindent derékba tört. Munkaszolgálatosként megjárta a Dont, majd hadifogságba esett. Hogy kibírja a kibírhatatlant: írt. Ott formálódott világszemlélete, írói nyelve, az a fajta rá jellemző ironikus bölcsesség, amely képessé tette, hogy az élet színét és fonákját is megmutassa.



A hadifogságból hazatérve hamar átlátta a kommunista rendszer hazugságait. Vitriolos visszaemlékezésben számolt be Sztálin-város építéséről. 1956-ban ő írta a rádió szállóigévé vált beköszöntőjét, amely így kezdődött: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon…” A forradalom leverése után természetesen nem publikálhatott.

Az enyhülő diktatúrában megjelenhetett a Macskajáték (1963). Az igazi sikert azonban a Tóték hozta, bár mindenki bukást jósolt neki. Cenzorai nem értették, egy illetékes elvtárs „irreális hülyeségnek” nevezte. Talán ezért is mutathatták be. A hatalom és a kisember viszonyáról szóló darab külföldön is nagy sikert aratott. A sokak által kedvelt, stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. A tömören és groteszk módon megfogalmazott életbölcsességek a világirodalomban is újdonságnak számítottak. Bár számos elismerésben részesült, Örkény nem lett a rendszer kegyeltje. Pisti a vérzivatarban című drámáját például betiltották.

Három házasságot kötött, melyekből két gyermeke született. Harmadik felesége Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész volt, akivel 1965-től 1979-ig, haláláig élt. Az általa mesterien művelt ironikus látásmód olyan kapaszkodó, amely az élet kis és nagy gondjaiban igazi segítséget nyújthat. Örkény azonban mindig pontosan tudta, mikor és legfőképpen mit lehet a feje tetejére állítani. Mikor kell az élet színét nézni, és mikor a fonákját. A legfontosabbról így vallott: „Az ember mégiscsak a világegyetem legmagasabb rendű jelensége, de ez adósságot jelent. Valakinek? Valaminek? Ez az én szememben csak elnevezés kérdése. Ha nem szeretném kerülni a nagy szavakat, azt mondanám, embernek lenni: feladat. De én szeretem kerülni a nagy szavakat.”