„Visszakerültél hát Budára, ahol születtél. Ez csoda volt. Megvolt a város; az elviselhetetlen és soha véget nem érő éveket elviselted és véget értek. Az történt, hogy a négy, nem, a negyven – nem: a négyszáz év véget ért, elfogyott. Nehémiás próféta átkot szórt a népére, mert nem tartották észben az Úr csodáit, amiket értük tett. Hát én, Both Benedek, észben tartom. 1926-ot írtunk, csoda volt, alig hihető.”
Salkaházi Sára a magyar boldogok és szentek között az első nő, aki nem királyi vagy nemesi családból származik. Személyisége, tevékenysége, a társadalomban betöltött szerepe nagyon hasonlít ahhoz, amit ma egy nőtől elvárnak, és amit egy nő elvár magától. Példája ezért is áll közel sokakhoz.
Kassán született, 1899. május 11-én. Tanítónői diplomát szerzett. Emellett kitanulta a könyvkötészetet, dolgozott húga kalapüzletében, és felvidéki magyar lapokba írt. Első novelláskötete 1926-ban jelent meg. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” – írta naplójában erről az életszakaszáról.
Görögkatolikus egyházunk minden vecsernyében énekli a 140. zsoltár első két versét, mintegy könyörögve az Úrhoz: „Hallgass meg engem!” Megannyi ember lelki gyötrelme fejeződik ki ebben. Meghallgatja Isten az ember imádságát? Könyörögni, rimánkodni, esdekelni kell Isten előtt, hogy hallgasson meg? Elevenbe vágó kérdés.
Hang és csend, cselekvés és nyugalom váltakozása emberségünk egyik elidegeníthetetlen sajátsága: a szív összehúzódása és elernyedése, a kilégzés és belégzés egymásra következése testünkbe írja e ritmust. Nélküle nem létezik élet, kapcsolat, találkozás, ajándékozás és befogadás, alkotás, zene. De ott van ez a lüktetés a napszakok és évszakok váltakozásában, a tenger morajló hullámzásában is. Hozzánk tartozik.
A húsvéti időben gyakran János evangéliumát halljuk a szentmisén, és ez így is van rendjén, mert bár a többi evangélistához hasonlóan János is Jézus földi életének eseményeit mondja el, már a végkifejlet szempontjából nézi őket: szinte azt mondhatnánk, mintha már a feltámadt Krisztus beszélne, amikor János evangéliuma Jézus szavait idézi. Ez igaz arra a példabeszédre is, amelyet a mostani vasárnap hallunk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.”
Enyhén emelkedő domboldal a faluszélen, szemközt a Bükk hegyei vonulnak, az út az erdők közé, a völgybe vezet. Kétoldalt szépen épített pincék sorakoznak, látszik, hogy gazdáik régi szőlő- és borkultúrát ápolnak itt. A domboldalon, illő távolságra egymástól, mégis ligetté egybefogva a tavaszi életlendületnek induló, önmagukat még csemeteként mutató piramistölgyek. Mindegyik előtt kő, rajtuk réztáblák és nevek: Berek Kati, Lukács Margit, Darvas Iván, Sinkovits Imre… tizenhét fa, tizenhét név, s négy újabb vár arra, hogy az utolsó lapát földdel jelképesen is elültessék. Ez a Cserép úti pincesor a Bükk bejáratánál fekvő Bogács községben. Az önkormányzat épületében egyre többen gyülekeznek.
Kedves Kimondhato.hu!
Bár tanulok rendesen, és az iskolában vannak barátaim, a szüleim „internetfüggőséggel” gyanúsítottak meg. Meséltek valami huszonnégy éves sorozatgyilkosról (a kulcsi esetről van szó – a szerk.), aki úgyszintén „internetfüggő” volt. Én erre azt mondtam, hogy a gyilkos elméjével az internet nélkül is probléma volt, erre ők makacsul nemet mondtak. Nem vagyok internetfüggő. Bár viszonylag sokat internetezek, az internet nem tesz semmivel se boldogabbá. Számomra ez is csak egy kommunikációs eszköz a sok közül, amelyet akkor használok, amikor akarok.
Az iskoláskor beköszöntével nemcsak a feladatok és különórák szaporodnak meg a családok életében, hanem az egy főre jutó hazacipelt gyűjtenivalók is. Mi mindent lehet gyűjteni csak a gyermeki fantázia és a hagyomány anyagára építve! S még ehhez jön mindaz a színes, felcsigázó kavalkád, amit a játékgyártók kifejezetten a kicsik szája íze szerint fejlesztenek, az adott idény aktuális slágerjátékát teremtve egy darab papírból vagy műanyagból.