Egy sima, egy fordított

Lemezajánló

A versek barátait immár hét éve megörvendeztető, Gryllus Dániel felügyelte Hangzó Helikon sorozat darabjait fülelve legalább két fő vonulat különíthető el. Az énekelt vers hagyományosabb műfajának (Kaláka, Sebő Ferenc, Misztrál) továbbvitele mellett komolyabb vers-újraértelmezési kísérletek is rendre napvilágot látnak (Lovasi András/Heidl György és Lackfi János, Ferenczi György és Petőfi, Both Miklós és Radnóti). Mi több, a színvonalas sorozat két legújabb albuma szinte tükör-hűséggel jeleníti meg e két irányt.
Hobo – Pilinszky. A párosítás Hobo oldaláról nem váratlan, Pilinszky János felől nézve azonban meglepő, s a múlt év végén megjelent korongba először belehallgatva csak bizonytalanságunk erősödik.

Ne maradjon rejtve a múlt!

Egri kiállítás a kommunista egyházüldözés papi áldozatainak emlékére

Egerben június 10-én, Számon-tartva címmel kiállítás nyílt a kommunista egyházüldözés papi áldozatainak emlékére. A tárlat rendezője Tikovits Ernő, az egri Szent István Rádió szerkesztője. Mint elmondta, egy riport alkalmával találkozott a vértanú Kenyeres Lajos atya történetével és tárgyi hagyatékával, ez indította el benne a kiállítás megrendezésének gondolatát.

Az erkölcsi zsenialitás példája

Pálos Antal jezsuita páter emlékezete

Tiszta volt és szikár, mint a Pilis kövei: június 5-én a piliscsabai és a klotildligeti egyházközség, valamint a Községszépítő és Természetvédő Közhasznú Egyesület döntése alapján a klotildligeti plébániatemplom külső falán állítottak emléktáblát Pálos Antal jezsuita páternek, arcának bronzmásával. A szentmise főcelebránsa Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök volt, homíliát Puss Sándor, a római Gergely Egyetem tanára mondott. A mise végén Szabó Ferenc költő, teológus emlékezett Pálos Antalra.

Ahol a test és a lélek pihenhet

Üdülő családoknak és gyerekcsoportoknak is

Az ország egyik legmagasabb hegyén, a Mátrában áll egy szép üdülő, a Stella. A Katolikus Karitász egri egyházmegyei szervezete működteti. Vezetője Árvai Ferenc. Az energikus pap nem keresi a szavakat – mind megvan neki, ami az üdülő különlegességéről szól.
A katolikus egyházi üdülő a rendszerváltás előtt, amikor az egyházat üldözték Magyarországon, fogalommá vált a lelkipásztorkodó papság körében. Mivel útlevelet nem kaphattak az atyák, olyan helyet kellett számukra keresni, ahol pihenhettek, ahová szabadságra jöhettek. Így vált népszerű hellyé 836 méter tengerszint feletti magasságban, Mátraszentimre-Bagolyirtáson a Stella. Amikor megnyílt a világ a papok előtt, már többen elindulhattak közülük külföldre is, így akkortól világiak számára is megnyílt ez a lehetőség. A tulajdonos a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Felelősségünk a teremtett világért

Mélyebb kapcsolatban a környezetünkkel

Krisztus tanítványaiként, hozzá „társul szegődve” és szeretetre törekedve felelősek vagyunk a világért, melyet Isten szeretetében teremtett – figyelmeztetett a környezetvédelmi világnapon Udvardy György püspök tollából megjelent cikk. Induló rovatunkban ennek a keresztény felelősségnek a részleteit, sokféle formáját és megvalósulási módját szeretnénk alaposabban szemügyre venni.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.