Ahol a test és a lélek pihenhet

– Várjuk a vendégeket – mondja Árvai Ferenc. – Idén tavasszal devecseri iszapkárosult gyerekek tölthettek el nálunk szép négy napot. Próbáltuk bennük oldani a szerencsétlenség miatti feszültséget. Ez a tábor, amit a karitász szervezett, annyira jól sikerült, hogy azt kérték a gyerekek, hogy nyáron is eljöhessenek ide. Így idén nyáron, augusztus első hetében újra a devecseri gyerekek veszik birtokukba a házat.

Az egyházi intézmények, plébániák, iskolák gyermektáborait is várjuk az üdülőbe, kedvezményes ajánlattal: napi 2900 forintért teljes ellátást adunk a gyerekeknek, negyvenfős csoport esetén egy ötnapos tábor idejére. Azért állapítottuk meg ezt a rendkívül kedvezményes árat, mert tudjuk, hogy ennyi pénzből máshol nem nagyon lehet gyerekeket táboroztatni, úgy, hogy háromszori étkezést, szállást kapnak, és mi még a programok szervezésébe is besegítünk. A Katolikus Karitász feladata szerintem elsősorban az, hogy egyházi intézményekben tanuló gyerekeknek segítsen.

Lelkigyakorlatos felnőtt-csoportokat is várunk. Ha valaki idejön, meggyőződhet róla, hogy igaz az üdülő szlogenje: a Stella üdülőben a test és a lélek egyaránt pihenhet. Ha valaki a részletekre is kíváncsi, keresse meg a Stella honlapját (www. stellaudulo.hu).
– Most is építkezünk, fejlesztünk. Van játszóterünk, és sátorral, kempingezni is jöhetnek hozzánk. Nemcsak az üdülők fedezték fel a Stellát, hanem egyre több családi rendezvényt is tartanak itt a környékbeliek, többször volt már nálunk lakodalom, keresztelő, házassági évforduló. Üdülőnk étterme pedig mindenki számára nyitva áll – mondja az intézmény igazgatója.


Fotó: Dippold Pál  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .