Az egyik legkézenfekvőbb gondolat, amely a teremtés iránti felelősségből fakad, a természet szeretete és védelme. Talán ezért gondolnak sokan a teremtésvédelem, környezetvédelem szavakat hallva először a szemetelés elleni küzdelemre. Valóban fontos, hogy emberi tevékenységünk melléktermékei ne borítsanak el mindent, ezért nagyon dicséretesek a különféle takarítási akciók. Ám ezzel még korántsem merítettük ki lehetőségeinket, nem tettünk eleget feladatunknak.
Mélyebbre vezető szándék, ha saját és környezetünk magatartását próbáljuk formálni abban az irányban, hogy a szemét létre se jöjjön. Ez azonban nemcsak azt a – remélhetőleg magától értetődő – döntést foglalja magában, hogy soha ne szemeteljünk, hanem azt is, hogy igyekezzünk életformánkat – például vásárlásainkat – olyanná alakítani, hogy abból ne származzanak fölösleges, a természetben helyüket nem lelő tárgyak: műanyag csomagolóanyagok, rozsdásodó fémalkatrészek és hasonlók. Ezt a célt csak úgy lehet következetesen megvalósítani, ha mindannak, amit vásárolunk, használunk és aztán hulladékká nyilvánítunk, az egész „élettörténetét” előre végiggondoljuk, miközben azt a kérdést is feltesszük magunknak, hogy vajon valóban szükségünk van-e rájuk? Vajon tényleg használhatatlan-e már a régi, vagy csak a közvélemény, a reklámok hatása alá kerültünk? E tekintetben nemegyszer szemnyitogató lehet a korábbi nemzedékek, szüleink vagy nagyszüleink elmés és takarékos háztartási megoldásainak emlékét feleleveníteni!
De egész más irányban is elindulhatunk a teremtett világ iránti felelősség útján. A környezet változásai mindenki számára szembeszökőek, és ez több szempontból is új hozzáállást kíván tőlünk. A napsugárzás például nyaranta sokkal erősebb és veszélyesebb, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Tekintetbe vesszük-e ezt például nyári plébániai programjaink tervezésénél, figyelmeztetjük-e rá egymást?
Ismét egészen más, de szintén érvényes megközelítés a lét szentségi jellegének újrafelfedezése és tisztelete. Fel kell tennünk a kérdést: van-e közvetlen kapcsolatom a teremtéssel, az élővilággal? Kapcsolatban vagyok-e a földdel, amelyből táplálékomat kapom? Kifejezem-e hálámat Istennek az életért, és ennek van-e hatása a cselekedeteimre?
És akkor még nem szóltunk a közjó, a társadalmi aktivitás, az igazságosság, a spiritualitás vagy a közösségépítés irányából való megközelítésről. Mindegyik és ezen túl még mások is sorra kerülnek majd rovatunkban. Katolikus világlátásunkból következik, hogy ha van köztük olyan, ami hozzánk különösen közel áll, ne habozzunk cselekvő módon elköteleződni iránta; de más megközelítéseket se tekintsünk idegennek, hanem igyekezzünk gyümölcsöző párbeszédre lépni az azokat képviselőkkel, és megérteni, hogyan akar Isten a különböző jó szándékok egységében a maga legtökéletesebb akaratának megvalósítására vezetni bennünket.
