Papszentelések 2012-ben




Június hagyományosan a papszentelések hónapja – ebben az esztendőben mintegy negyven újmisés pappal gazdagodik a magyar katolikus egyház.


Debrecen–nyíregyházi egyházmegye: Bosák Nándor püspök június 30-án a nyíregyházi társszékesegyházban Hajdú István, Eiben Tamás és Nagy Zsolt diakónusokat pappá, Reznek Ádámot pedig diakónussá szenteli. Október 10-én Rómában szentelik diakónussá Törő András diakónust.

Kecskeméti barack

Világ-nézet katolikus szemmel

Tiltakoztak Hagyó Miklósnak és társainak a védői, hogy a perüket Kecskemétre helyezték. Kecskemétnek nincsen túl jó híre az alvilágban, a sötét oldalon. Nemcsak az e városban bonyolított korábbi maffiaper miatt, hanem úgy általában sem: karakán ügyészek dolgoznak itt, akik nem vásárolhatók és nem félemlíthetők meg.

A kecskeméti törvényszéken most a volt főpolgármester-helyettesnek és tizennégy társának a BKV-val kapcsolatos büntetőpere folyik; a harmincöt oldalas vádirat folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítja őket. Harmincegy cég összesen negyvenegy szerződését érintően emeltek vádat, s az ügyészség úgy véli, hogy az okozott kár megközelíti a másfél milliárd forintot.

Mi lesz ebből a gyerekből?

Világ-nézet katolikus szemmel

„Megadunk neki mindent. Csak ne legyen mafla, ne hagyja magát kihasználni! A vajas-májas zsemlét nem azért kaptad, hogy megoszd mással, és te éhen maradj! Tanuld meg, fiam, hogy ma mindenért nagyon meg kell harcolni! No, nem bánom, ha annyira akarod ezt az esti filmet nézni…”

„A Roland nevet adtuk neki, mert jól illik a családnevünkhöz. Szerencsére jól teljesít az iskolában. Pedig elég sok különórája van. Mit? Hogy hittan? Na nem, tudod, mi nem érünk rá templomba járni. Az az egy vasárnap kell egy kis késői felkelésre, szórakozásra. És a gyerek nagyon szereti a netet, tudod, nagyon tanulékony.

Megemlékezés a bécsi Pázmáneumban

Orbán Viktor és Schönborn bíboros a Mindszenty-emléktábla avatásán

A magyar miniszterelnök bécsi hivatalos látogatásának első útja június 12-én a Pázmáneumba vezetett, ahol a Mindszenty-emléktábla megkoszorúzása után beszélgetést folytatott Christoph Schönborn bíboros érsekkel. Orbán Viktor hangsúlyozta az osztrák egyház Magyarországhoz fűződő szoros kapcsolatait és a kommunizmus évei során nyújtott segítségét.

Pályázat

Mindszenty bíboros embersége és hite

„Mindszenty még plébánosként többször kiállt a cigány származású gyerekek mellett, ha a többiek csúfolták, bántották őket. A háború után úgy fejezte ki a szegények iránti szolidaritását, hogy a bérmálások előtt jelezte: a plébánia vendégeként nem kíván többet vagy jobbat enni, mint a nép. Többször előfordult, hogy a leves elfogyasztása után felállt az asztaltól, otthagyva a díszebédet, a plébánost, a vendégeket… Az elesettekkel, bántalmazottakkal kapcsolatos elkötelezettségének jele volt például az is, amikor 1944-ben egy rabbiba karolva sétált az utcán.”

Miért kellett ismét rehabilitálni a hercegprímást?

A hét kérdése

Az Esztergom–budapesti Főegyházmegyei Hivatal március végén közleményben tudatta, hogy Erdő Péter bíboros kérésére a Legfőbb Ügyészség határozatával Mindszenty József bíboros rehabilitálási eljárása hivatalosan is lezárult. A hírekben azt is olvashattuk, hogy az ügyészi határozat a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelenti, és egyben kinyilvánítja Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását. Varga Zs. Andrást, a legfőbb ügyész helyettesét kérdeztük, milyen vizsgálat zárult le ezzel a határozattal, s miért csak most mondták ki Mindszenty József hercegprímás jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációját?
 


Mint ismeretes, a II. világháborút követő évekre nyúlik vissza Mindszenty József bíboros perének története. Az egyház ellen irányuló koncepciós perek nyitányaként őt és hat társát állam elleni és gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg. 1948 karácsony másnapján tartóztatták le, és viszonylag rövid idő elteltével a népbíróság ítéletet is hirdetett, amelyben életfogytig tartó szabadságvesztést kapott. Az ország lakóinak legtöbbje és a külföldiek is tudták, hogy a bíborost és társait koholt vádak alapján, kevés vagy nem létező bizonyíték alapján koncepciós perben ítélték el.

Hegyen


Elemek rendjében kitűnik: kő és fa. Erdőjárások foglyaként a patak énekébe burkolózva, míg a hold fénysíkja suhint majd lombot, bokrot, a teremtés első pillanatait élheti át az ember, aki a természetet próbálja meghatározni – önmagának. Afféle romantikus; a hajdani „tavi iskola” angol költőinek mintáit követi, de eljut Shelley lélektanához, és mindent a lélek szemszögéből figyel.

A kicsiny mag ereje

Tanévzáró szentmise a Magyar Szentek templomában

 
„A zenét, a hivatásomat köszöntem itt meg ma leginkább – mondja Fülöp Márk, aki fuvolázott a Te Deumon. – És persze azt, hogy továbbra is a közösséghez tartozhatom, noha már korábban végeztem az egyetemen. Nagyszerű egy olyan, spirituális és értelmiségi csapat tagjának lenni, mint az MKK (Műegyetemi Katolikus Közösség, Budapest egyik legnagyobb, legvirágzóbb egyetemi közössége – a szerk.). – Idén abszolváltam – újságolja Tóth Erzsébet matematikus, a szkóla tagja, beugró karvezető –, én legfőképpen ezért mondtam hálát a mai misén.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.