A Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége ünnepelt szeptember 14-én: Varga Lajos püspök megáldotta a 2011-ben megvásárolt házukat, amelynek átalakítása nemrég fejeződött be. A jeles eseményről Nényei Gábornét, a Krisztus Király KALÁSZ-csoport vezetőjét, a szövetség korábbi elnökét kérdeztük.

– A közösségi központtá alakított váci épület megáldása fontos mérföldkő az Önök életében. Meséljen az idevezető útról, és arról, hogy miért örülnek leginkább a ház megújulásának!

– Inkább átalakításról volt szó, mivel 2011-ben gyönyörűen felújítva vettük meg a házat. Álmaink megoldása volt ez, mert Vác könnyen megközelíthető, ráadásul az épület a város központi helyén áll, a székesegyházhoz közel. A második világháború előtt Bodajkon volt a KALÁSZ népfőiskolának otthont adó háza, de mi kártérítésként inkább új ingatlan vásárlására fordítható pénzt kértünk helyette, mert a régi épület több okból sem felelt volna meg a céljainknak. Az új ingatlan, amelyre hosszú keresgélés után találtunk rá, egy családi ház volt autószerelő műhellyel, amelyben az elmúlt másfél év során közösségi termet, hálószobákat és zuhanyzókat alakíttattunk ki, mert zarándokházként is szerepet szánunk neki.

Állandó próbatermet keres a sérülteket oktató művésznő

Van a táncában, a tekintetében, a színpadi jelenlétében valami titokzatos: mintha egy másik világból küldené a jeleket. Szuggesztív, óriási energiákat érezni benne, mégis könnyed, játékos. Hogy nemcsak rám és nemcsak a színpadról képes hatni, arra akkor jöttem rá, amikor az egyik tánccsoportjával lépett fel. Tanítványai sérült emberek. Arcukon tánc közben olyan áhítatot, ünnepélyességet láttam, mintha egy különös szertartás résztvevői lennének. Őket figyelve szinte tapintható, mennyire elemi késztetés a művészet vágya, és hogy mekkorát téved, aki csupán „foglalkozásnak” tartja a művészi hivatást. Napsugár Anna jeltáncművész karizmatikus ellenpéldája ennek.

A libanoni keresztények mindennapjairól, a muszlim–keresztény együttélésről és ezek sajtóvisszhangjairól Jacques El-Kallassit, a Bejrútban működő Télè Lumière keresztény televíziós csatorna igazgatóját kérdeztük.

– Milyen a keresztények helyzete Libanonban?

– A kereszténység kétezer éve, tehát a kezdetektől jelen van a Közel-Keleten. Az iszlám térhódítása óta a térség szinte minden országában kisebbségben élnek a keresztények. Libanon kivétel: jelenleg az ország népességének fele keresztény, korábban pedig többségben voltak. Abban is kivételes a libanoni helyzet, hogy nálunk az iszlám nem államvallás: a lelkiismereti szabadságot és a szabad vallásgyakorlást az alkotmány biztosítja. A keresztények részt vesznek a közhatalom gyakorlásában is: a köztársasági elnök maronita keresztény, és a parlamenti képviselők fele is keresztény.