A szabadság felé

Hogyan alakult a Közel-Kelet népeinek viszonya a történelem során?

– A napjainkra kialakult helyzet hosszú fejlődés eredménye. A térségben jelen lévő különböző kultúrák viszonya nem volt mentes a konfliktusoktól. Az ellentétek azonban nem az egyes vallások tanításából eredtek, hanem a különböző vallású népcsoportok hibás felfogásából. A keresztény–muzulmán viszony kezdetben békés volt, a keresztes hadjáratok hatása azonban később sokáig rányomta a bélyegét az itt élő népek viszonyára. A keleti keresztények a nyugati világból érkező, majd távozó hódítók tevékenysége miatt évszázadokon át alávetettségben éltek. Ahogyan a keresztesek harcát nem lehet visszavezetni Krisztusra, úgy a keleti keresztények alávetettsége sem az iszlám lényegéből fakadt, hanem a két kultúra között megromlott viszonyból. Az újkor újabb gyarmatosítási hullámot hozott Nyugatról, amely igazságtalan, alávetett helyzetbe kényszerítette a helyi iszlám lakosságot, tovább mélyítve a két kultúra közötti szakadékot.


A konfliktusok napjainkig folytatódnak, többek között az izraeli–arab szembenállással. Ezek a feszültségek sok akadályt gördítenek a három ábrahámi vallás közötti megbékélés útjába. Keresztény részről a II. vatikáni zsinat nyitott új korszakot a vallások közeledésében. Még hosszú út áll előttünk a kiengesztelődésig. Libanon partner ebben a folyamatban, hiszen régi tapasztalata van a békés együttélés terén. Boldog II. János Pál úgy fogalmazott: ez az ország a Kelet és a Nyugat számára egyaránt példa lehet a két kultúra együttélésére és a szabadságra. Én egy olyan faluból származom, ahol a lakosság fele keresztény, a másik fele muszlim. A keresztények és a muszlimok részt vesznek egymás esküvőin, temetésein, közös az életük. Együttműködnek az önkormányzatokban, együtt keresik a kenyerüket. Ez egy olyan élettapasztalat, amely évszázadok óta jellemző, és azért lehetséges, mert ismerjük egymást.

Hogyan képviseli a keresztény értékeket a Télè Lumière?

– Nagyon fontos küldetésünknek tartjuk, hogy kiegyensúlyozott, pozitív képet mutassunk a keresztényekről a muzulmán világ számára. Ma sajnos a nyugati televíziós és az arab csatornák egyaránt sötét képet festenek a másik fél képviselőiről, és ezzel csak olajat öntenek a tűzre a két kultúra közötti feszült viszonyban. A médiának óriási felelőssége van a béke előmozdításában egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Erre a béketeremtő munkára szeretnénk partnerül hívni a nyugati világ médiumait is.

Fotó: Fábián Attila

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .