A hét kérdése

Támogatta az Országgyűlés szeptember 17-én azt a népi kezdeményezést, amely a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá minősítését sürgette. Így napirendre kerülhet a kérdés, s még idén megszülethet az erről szóló jogszabályváltozás. A kormánypárt kezdetben nem pártfogolta az ügyet, később azonban – a női tagozattal folytatott megbeszélés után – megváltoztatta álláspontját, s mellé állt. A kérdésről Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselőnővel beszélgettünk.

– Jogászok és a párt egyes képviselőinek korábbi véleménye szerint nincs szükség arra, hogy a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállást kapjon, hiszen a jelenlegi törvények és a jövőre hatályba lépő új Btk. is megfelelő jogi szabályozást jelentenek.

– Ugyanezt gondolom: megvannak a megfelelő törvények, amelyek mindenfajta testi és lelki bántalmazást büntetnek, s amelyek alapján el lehet járni az egyes esetekben. Többen magával a kifejezéssel sem értünk egyet, hiszen a család fogalmát mindenképpen védeni kell, nem lenne jó, ha az erőszakkal együtt büntetőjogi tényállásba kerülne. Úgy vélem, közel sem volt akkora jelentőségű a kérdés, mint amekkora visszhangot keltett. Túlságosan is felfújták, botrányt csináltak belőle.

Hideg januári reggel volt, amikor egy ember megállt a Washington DC-i metróállomáson, és hegedülni kezdett. Hat darabot játszott, összesen negyvenöt percen keresztül. Ez alatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbbjük a munkahelyére sietett a reggeli csúcsforgalomban.

Három percnek kellett eltelnie, mire az első ember, egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első huszonöt centesét, amelyet egy nő dobott be a hegedűtokba, anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falnak támaszkodva kezdte hallgatni a zenét, de kisvártatva az órájára pillantott, és tovasietett.

Örömhirdetés – ma

Furcsa jelző a „katolikus”, ugyanis a mindennapokban szó szerinti jelentésének éppen ellenkezőjére alkalmazzuk. A görög holosz annyit tesz, mint egész. A kata nem más, mint valami szerinti. Katolikusnak lenni tehát azt jelenti, hogy az így megjelölt valóság egész szerinti. Az egyházatyák nagyon is tudatában voltak ennek, amikor az egyházra alkalmazták e kifejezést. Az egyház egész szerinti – földrajzilag, hisz minden országra, minden helyre kiterjed; időbeliségében, mert minden korokhoz szól; és mélységében, hiszen azt a Krisztust szolgálja, aki az emberek, minden ember üdvösségéért érkezett a világba.

Tehetséges színművésznőnk, Marozsán Erika hangján hallottam a minap a rádióban: „Ha autós vagy és biciklist látsz, vigyázz! Ha biciklis vagy és autóst látsz, vigyázz!” Mi tagadás: a baleset-megelőzési propagandában is léteznek szellemes nyelvi megoldások. Ez itt például túlmutat a „Szeressük egymást, gyerekek!” infantilis közhelyességén. (Ilyen az, ha a slágerszövegírók próbálják a saját nyelvezetükre lefordítani a krisztusi tanítást.) Az idézett rádiós szlogen ugyanis túlmutat önmagán: arról mesél, hogy ugyanazon a terepen – ez esetben az aszfaltúton – elvileg két különféle műfaj is békésen megférhet egymás mellett, de azért nem árt vigyázni. Ha mindig mindenki betartaná a KRESZ-t, soha nem lenne baleset; de a tapasztalat azt mutatja: az autós és a biciklis (egy helyen, egy időben) állandó kihívást jelent a másik számára. Azt már csak én teszem hozzá: statisztikailag általában a biciklis húzza a rövidebbet.