A versek vittek Szárszóra és hívnak ma is vissza rendületlenül az iskolába, ahol évről évre a megyei versmondó verseny döntőjét rendezik oly gondosan. Több mint negyedszázada szólított meg e szellemi-lelki közeg, mondhatnám azt is: a hely varázsa, mert Balatonszárszónak varázsa van. Nem csak szép fekvésének, hanem az emberekből áradó derűnek köszönhetően. És a hagyatéknak, amit József Attila, Rónay György, Csukás István, Obádovics J. Gyula bízott ránk, illetve a Soli Deo Gloria égisze alatt évtizedekkel ezelőtt és a közelmúltban rendezett találkozók sora.

Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek”

Az időjárás inkább a kora tavaszt idézte július 9-én: a nap hol sütött, hol ismét elbújt a felhők mögé, és a hideg északi szél kifejezetten hűvössé tette a reggeli levegőt. Amíg a hídon a Margit-szigeti bejáró felé mentem, sirályokat kerestem a Duna felett, de egyetlenegyet sem láttam.

Az ismét Jolsvai Júlia példásan igényes válogatásában és összeállításában megjelent, immáron huszonkilencedik Szabó Magda-életműsorozat-kötetet bemutató írásomnak nem egyhamar találtam igazán pontos és jellemző címet. Végül eszembe jutott egy nevezetes zenetörténeti fogalom, Richard Wagner „unendliche Melodie”, azaz „végtelen dallam” elmélete.