Tejó atya

Szeptemberben elkísértem az új hitoktató atyát az iskolába, ahol bemutatkozott a kis hittanosoknak. „A nevem Teofil atya, de úgy is szólíthattok, hogy Teó atya” – mondta a gyerekeknek, aztán beszélgetésbe elegyedett velük. Az egyik kislány, aki mondani szeretett volna valamit, de az atya nem vette észre, hogy jelentkezik, kénytelen volt megszólítani őt: „Te… te… te jó atya! Figyelj már ide!” – mondta.

Kőrösi Erzsébet Ágnes

Hetente legalább egy alkalommal körüljárok a ligetben. Néha kora reggel, máskor délután, de mindig akad látni, megfigyelni való. Az őszi séta, persze, még csak nem is hasonlítható a madárdalos tavaszi reggelekhez, de a fülemülék és barátkák hiányát kicsit pótolják a színskála valamennyi árnyalatát felvonultató, búcsúzó falevelek. Késő délután jártam kint, sütött a nap, meleg volt, akár szeptember eleje is lehetett volna. A színesedő fák pazar látványt nyújtottak. A kőris levelei még zöldek, de a juhar már aranysárgába öltözött, és messziről sárgállanak a hatalmas platánok is. Az első madár egy zöld küllő volt. Csak a hangját hallottam, távolabb repült valahol. Később mókus került elém. A levelek már folyamatosan hullanak, a friss avarban keresgélt. Láttam rajta, azon töpreng, felszaladjon-e a fára, de hogy megállás nélkül továbbmentem, inkább maradt, és bozontos farkát maga fölé hajlítva újra kutatni kezdett.

A Brown nővérek és az évek

Sokszor megénekelték már az élet állandó körforgását születéstől elmúlásig. Tudjuk jól, hogy csak vendégek vagyunk a Földön, kinek hosszabb, kinek rövidebb idő adatik az itttartózkodásra. Egy dolog kétségtelen: a múló idő meglátszik rajtunk. Késleltetni lehet a jeleit, egy kis smink, egy jó fodrász vagy kozmetikus sokat javíthat a megjelenésen, de a szemek, a tekintet, az arc nem hazudik; az eltöltött évek nyomot hagynak rajtunk.
Ilyenek vagyunk mi, emberek: változik körülöttünk a világ, és mi is változunk benne.

Egy varsói grafikus, festő, Franciszek Starowieyski (1930–2009) 1956 októberének utolsó napjaiban készítette el Síró galamb című, jól ismert litográfiáját: Pablo Picasso híres fehér galambjának szeme sarkába egy kicsorduló könnycseppet helyezett. Kézi eljárással százötven másolatot gyártott, amelyeket Varsó legkülönbözőbb pontjain ragasztott ki: a kép pillanatok alatt a magyar forradalom jelképe lett. A galamb Lengyelországban három okból is beszédes üzenet. A Szentlelket megjelenítő keresztény szimbólum, illetve a csőrében olajágat tartó békegalamb mellett különös tartalmat hordoz: egy közismert legenda szerint a galambok valójában elvarázsolt honvédő vitézek. A hazánkért könnyező galambok kiplakátolása után Starowieyski Budapestre indult, hogy fegyverrel harcoljon a szabadságért – ám Csehszlovákiában egy rendőri igazoltatás során letartóztatták, és visszatoloncolták.

A Fiumei úti temető európai viszonylatban ugyan fiatalnak számít, Budapesten azonban ez a legrégebbi a ma is használatban lévő keresztény sírkertek közül. Több mint másfél száz éve működik, 1849. április 1-jén, virágvasárnap nyitották meg; 1885-ben dísztemetővé nyilvánították. A Budapesti Negyed című várostörténeti periodikában megjelent tanulmány szerzői felhívják a figyelmet a Kerepesi úti temető egyik fő különlegességére: „Minden kor, minden politikai berendezkedés kialakított a falain belül egy-egy, a hivatalos szándék szerint maradandónak szánt kultikus területet, amelyek torzói ma egymás mellett, egyidejűleg jelentik a temető reprezentatív síremlék-együttesét.” Az évtizedek során a sírkert nemcsak politikai szempontból volt érdekes, hiszen számos neves tudóst, művészt helyeztek itt végső nyugalomra, elsőként 1855-ben Vörösmarty Mihályt.