A tenyér
Jelenits István után
A mindenség a tenyeredben,
„szelíd kezedben csillagok,”
s egyszeri, ismételhetetlen
lényként tán én is ott vagyok.
Kegyelem
Félelmetes vagy, Istenem,
de más reményem nincsen,
ez a kétéltű félelem
szabadságom, bilincsem.
Gyalogszerrel Indiába
Szörnyűségesen szép ellentmondás: a háború poklából megindító emberi találkozások, nagy ívű történetek sarjadnak, a hősiesség megannyi bizonyítéka, valóságos lelki csodák. A számtalan felemelő eset egyike egy fiatal lengyel lovassági tiszt, Sławomir Rawicz (1915–2004) és társai 1941 áprilisában végrehajtott szökése egy szibériai munkatáborból. A két lengyel, egy lett, litván, amerikai és jugoszláv szökevény a faggyal, hőséggel, éhséggel és szomjúsággal dacolva kilenc hónapon keresztül menetelt Szibérián, Mongólián és a Góbi sivatagon át, s végül Tibet több ezer méter magas hegyláncain keresztül eljutottak Indiába. A hatezer-ötszáz kilométeres út végére mindössze négyen maradtak életben.
Vak volt a hajnal
Tóth Árpádért írok most, a szomorú hegedűsért, aki értett a varázslények nyelvén. Az üveggolyózó gyerekért, aki nem akart felnőni. Az öt legnagyobb magyar költő egyikéért, aki nyolcvannégy éve, nem sokkal mindenszentek és halottak napja után, november 7-én halt meg. Ahogy rajongott elődje és példaképe, Ady Endre, ő is csak negyvenkét évet élt. A jómód és a gondtalanság messze elkerülte. A bántásokra fokozódó depresszióval, melankóliával válaszolt. Ma már az égből néz le ránk mindent látó, kerek kis szemüvegével.
Vietnami vértanúk november 24.
A hét szentje
A XVI–XVII. század folyamán a Távol-Kelet akkoriban talán legvirágzóbb katolikus egyháza fejlődött ki a mai Vietnam területén. Ugyanakkor már a kezdetektől üldözést szenvedtek a közösségek. A legsúlyosabb megpróbáltatások 1663–66 és 1721–23 között, valamint a XVIII. század végén érték a keresztényeket, amikor polgárháború tört ki. A felkelők elkergették vagy megölték az egyházi vezetőket, papokat, feldúlták a templomokat, kolostorokat. 1802-ben francia támogatással leverték a polgárháborút. Közel húszévnyi békesség után Minh Mang, Thien Tri majd To Duc császár uralkodása alatt, 1820–1883 között azonban ismét üldöző rendeleteket bocsátottak ki.
„A te szent képed előtt meghajlunk…”
Görögkatolikus lelkiség
Nagyböjt első vasárnapját a bizánci egyház a szent ikonoknak szenteli. Annak emlékére teszi ezt, hogy 843-ban éppen ezen a napon vetettek végérvényesen véget az ikonromboló harcnak. Azóta az ikonokat és szentképeket „legálisan” is tiszteljük. Fontos szerepük van mind az egyéni imádságban, mind a közösségi istentiszteletben. Létezik olyan megfogalmazás is, mely szerint „az ikon a liturgia lényeges része, így nem is különíthető el az ikonográfia az istentisztelettől”. Mindenesetre az ikonfestészet célja az isteni igazság hirdetése. Ahogyan a pap szavaival, prédikációjával, úgy az ikonfestő ecsetjével fejezi ki azt. Az ikon festőművészet ezért az egyházi hagyomány része.
A tárgyak lelke…
Szerzetesség és liturgia
A liturgia fontos részei az ott használatos tárgyak. Kosztolányi gyönyörűen ír róluk egy Rilkéről szóló prózájában: „Egy idegen ember szemében és lelkében néha horgonyt vethetünk. Vagy még inkább a tárgyakban. Ezek nyugvópontjai elsikló életünknek. (…) Mi megyünk, de ők nem mennek. Nem mennek, itt maradnak, egész valójukkal a mieink. (…) A tárgy az a »nemén «, amellyel öntudatlanul is millió kapcsolatban vagyunk és nem tudunk elszakadni tőle. Melyik nem fontos? Mindegyiken ott a kezünk nyoma, mely barátunkká teszi, ott a tekintetünk félénk súrolása, az áhítozásunk könnyes vonala és láza, amellyel mindörökre kedvesünknek jegyeztük el őket s most akarva nem akarva, alázatos szolgálói vagyunk.
Amikor a mindenség megremeg Mk 13,24–32
Kétezer év telt el azóta, hogy az evangélium megszövegezést nyert, ám a világvégével kapcsolatos mondatai ma is megérintik az embert: „A mindenséget összetartó erők megrendülnek.” Az ember, aki a tudomány révén kutatja a világot, rendre felfedezi azokat a törvényszerűségeket, amelyek a kozmoszt irányítják. Ezek a törvények (amelyek közül nem egyet mindannyian megtanultunk iskoláskorunkban) hatalmasak, olykor ésszel alig felérhetők, mégis biztosítanak számunkra egyfajta otthonosságot az univerzumban: még mélyebben megismerhetővé, kiszámíthatóvá, kezelhetővé, akár még uralhatóvá is teszik azt. A görögök ezért is nevezik a mindenséget kozmosznak, vagyis rendezettnek.