A hagyományok ereje és az egyházak szerepkereséseA Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének oktatói és hallgatói nyaranként útra kerekednek Székelyföldre. „Csaknem hazamegyünk már oda, és mindig nagyon várjuk, hogy újra mehessünk – mondja Szabó-Tóth Kinga intézetvezető. – Jó újra meg újra megmártózni, felüdülni abban a miénktől annyira elütő világban. És az intézet kutatási programjának is fontos színfoltja ez a projekt.”

– A HVG felmérése szerint idén a miskolci bölcsészkar az ELTE-vel holtversenyben első lett az oktatói rangsorban. Örültem ennek az eredménynek, mert rettentően igazságtalannak érzem, ahogyan az országos sajtó Miskolcot kezeli. Ez a hír most végre az egyetemi városra – és a legendás Egyetemvárosra, a kampuszra –, az Önök szakmai teljesítményére irányítja a figyelmet.

– Miskolcról valóban szinte kizárólag égető társadalmi problémák ügyében adnak hírt a tévék és az újságok, ami méltatlan és hamis beállítás. Nem mert ezek nem létező problémák itt, hanem mert nemcsak Miskolcon jellemzőek, és nem igazak Miskolc egészére. Az emberek többsége reflexből társítja őket ehhez a sokszínű városhoz, a szülővárosomhoz, amelynek egyetemére annak idején magam is jártam, és amelyet csak rövidebb időszakokra, budapesti és angliai tanulmányaim idejére hagytam el. Nem is mennék el innét soha. Úgy vagyok vele, mint Kemény Dénes – akinek nevét a miskolc-egyetemvárosi uszoda viseli –, amikor arról kérdezték, lenne-e külföldön edző. Azt válaszolta, hogy nem, mert ezzel az elkötelezettséggel, motivációval nem lenne képes máshol dolgozni, a csapatért küzdeni. Itt jobb, méghozzá közmondásosan jó a diákélet, erősebb a közösségi szellem és kevesebb a törtetés, mint az ország más egyetemein – a diákok nagy kedvvel ápolják például a selmeci hagyományokat: a hozzájuk való ragaszkodás egyszerre szívmelengető és országosan unikális.

Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós emlékeinek tükrében

Világszerte konferenciákon, kiállításokon idézték fel a neves Szentágothai János agykutató alakját a születésének századik évfordulója alkalmából neki szentelt, lassan véget érő emlékévben. De hogyan emlékezett a család? Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós mesél az ünnepről, s többek között arról, milyen volt a tudósként jól ismert Szentágothai apa- és apósszerepben. A Klára által készített adventi koszorú körül ülünk, a néhai professzor asztalánál, kanapéján, a falon az ő akvarelljei lógnak, s régi családi fényképek sorakoznak.

– Önéletírásában Szentágothai János így fogalmaz: „…a Bolyai Jánosokat nem ilyen fából faragják…” Hát, az emlékévet tekintve úgy tűnik, mégis… Önök hogyan értékelik az elmúlt esztendőt? S hogyan ünnepeltek otthon, a családjukban?

Miklós: Fontos volt az emlékév, talán nem is annyira nekünk, a családnak, hiszen mi e nélkül is megemlékeztünk volna Szentágothai Jánosról, de az országnak, sőt, a nemzetnek is. Több fészekaljnyi tanítvány került ki a szárnyai alól, akik széjjelszóródtak a világban, s most velünk ünnepelhettek. A család számára pedig a centenárium alkalmat adott arra, hogy mind összejöjjünk, együtt legyünk. A Szentágothai házaspár három lánya ugyanis három különböző országban él: Ausztriában, Svájcban és Magyarországon. Szentágothai János mellett feleségére, Biberauer Alice-ra is emlékeztünk, hiszen ők nemcsak az életben voltak elválaszthatatlanok, de az emlékeinkben is azok.

Világ-nézet katolikus szemmel

Nem tudom, hogyan jutott hozzám fiatalkoromban az ICI francia információs lap egy karácsonyi száma, de máig meghatározza karácsonyaimat. Címlapján palesztin menekült család volt látható egy barlangban. Mintha megállt volna az idő, abban a képben megláttam a betlehemi barlang rideg valóságát. Azóta sem tudok úgy „Mennyből az angyal”-t énekelni a karácsonyfa mellett, hogy ne jusson eszembe az a kép.

Botos Máté dékán a Pázmány egyetem bölcsészképzéséről

Az elmúlt évben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karrá alakult. Az intézmény ezzel az új névtáblával vág neki harmadik évtizedének. Ugyanakkor versenyképességét is szeretné növelni, új szakokat indítva, utánpótlás-nevelést kezdeményezve. Botos Máté dékánt kérdeztük arról, hogyan telt a 2012-es év a katolikus felsőoktatás egyik legjelentősebb karának életében.

– A HVG felsőoktatási rangsorában a Pázmány – a hallgatók kiválósága alapján – a második helyen szerepelt. Mit jelent ez az egyetem számára?

– Ez ránk nézve hízelgő eredmény… Ennek ellenére azt hiszem, senki sem mondhatja, hogy alaptalan az elismerés. Mi az oka, hogy ilyen előkelő helyen végeztünk? Talán az, hogy az elmúlt években az egyetem jelentős erőfeszítéseket tett a kutatóegyetemi cím elnyeréséért, minőségi oktatói állományának javításáért, de arra is törekedett, hogy ne vegyen föl olyan hallgatókat – pusztán a létszám növelésére –, akik nem valók egyetemre. Az egyik legfontosabb mutató például a hallgatók pontszáma, mely az országos átlag fölött volt. A mai felsőoktatási környezetben egy szülő háromszor is meggondolja gyermeke továbbtanulását. Ha együtt emellett döntenek, a kérdés nemcsak a szak választása, hanem az is: a gyermek melyik intézményben kezdje meg tanulmányait? Ezért is fontos, hogy egy olyan tájékoztató jellegű listában, mint az idézett HVG-é, a Pázmány előkelő helyen szerepel.