Mit tegyek?

A Biblia üzenete

Egészen különleges időszak lehetett a Keresztelő kora: nem a végítélet kozmikus romboló erejét érezhetjük az evangéliumban (Lk 3,10–18), hanem a kor emberének feszült belső várakozását. Mintha minden megkérdőjeleződne a Jánoshoz özönlő emberekben, akik érzik, hogy valami alapjaiban nem működik a világukban. Bizonytalanság, félelem, a társadalmi rendező erők szétesése, az igazságtalanság eluralkodása tölti be életüket. Az evangéliumot olvasva érezzük, ahogyan a nép pattanásig feszült várakozással reméli a Messiás eljövetelét, aki szabadságot, rendet és értelmet hoz majd szétzilált világukba.

Jelenits István nyolcvanéves

A Széchenyi-díjas piarista szerzetes, tanár és lelkiségi író, Jelenits István december 16-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Szerencsére lapunkhoz is számtalan szálon kötődik, hiszen az évtizedek során több száz cikke jelent meg e hasábokon, öt kötetbe szerkesztett összegyűjtött írásai pedig az Új Ember Kiadó gondozásában láttak napvilágot. Seregnyi tanítványa, barátja és lelki gyermeke közül ezúttal öten elevenítik fel vele kapcsolatos emlékeiket.

Piarista jövő

1967, Mikszáth tér. A valószínűtlenül hosszú terem ajtó felőli első padjában harminckilenc visszafojtott lélegzetet érzek a tarkómon. Félek, a vákuumban nem terjed a hang. A néma várakozás hosszú másodpercei után kimért, ruganyos léptekkel a katedrához megy, és a bal hóna alól az asztalra csúsztatja a magával hozott könyveket. A kulcscsomó marad a jobbjában. Határozottan fordul felénk. A gondolatfoszlányok a gyomromban landolnak, mert hirtelen nem tudom megállapítani, hogy fiatal-e vagy öreg. Nagyon szigorú az orra és a szája, de a kerek szemüveg megnyugtat. Feszült, de mosolyog a homloka. A fekete ruhában még vékonyabb és még magasabb. Elképzelhetetlenül egyenesen áll, csak a válla hajlik egy kicsit előre. A testével figyel. Tekintete messze a hátsó falon, vagy azon is túl. „Uraim, én leszek az osztályfőnökük.” Negyven kamaszfiú felsóhajt. Arra gondolok, hogy már nem félek.

Lángolj és világíts!

Háromszázhuszonöt éves a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziuma

Ki gondolná, hogy létezik ma Magyarországon egy olyan iskola, amely megszakítás nélkül háromszázhuszonöt éve szolgálja a magyar ifjúság keresztény nevelésének ügyét? Pedig akad ilyen. Pécs főterén áll az a patinás épület, amely többszöri átépítés, bővítés és „csinosítgatás” után jelenleg a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumaként ismeretes a városban és országos szinten is. Az intézményt 1687-ben jezsuiták alapították, majd a rend 1773-as feloszlatása után, néhány évtizedes egyházmegyei irányítást követően, 1813-ban került a ciszterci rend kezébe, amely azóta is jó gazdája az intézménynek. A „Lajos”– ahogyan diákjai nevezik az iskolát – a hagyományokat megtartva, mégis dinamikus, modern formákat alkalmazva olyan szellemiséget és lelkiséget sugároz, amelyet az egyik szülő a következőképpen foglalt össze: „Már az is elég, ha valaki csak hozzádörzsöli a hátát az iskola falához, akkor is többet kap, mint máshol négy év alatt.”

Halhatatlan népművészet

Halhatatlan-e a népművészet? – kérdezi egyik összegző tanulmányában Illyés Gyula. Az ókori és az európai művelődéstörténetet, főleg az irodalmat tekinti át. Keresi az összefüggéseket, a folyamatosságot ezredek, századok értékrendjében. A válasza egyértelmű, a modern idők szellemi kincsestárában is megleli azt, amit például már Homérosz fontosnak érzett a hagyományok és a kultúra együttlétében.

A mostanában zajló nemes versengés, a Fölszállott a páva színvonalas tévéadásai ismét fölvetik az illyési kérdést, a XXI. század második évtizedében azt, hogy nemzeti és népi kultúra összetartozik-e még, és egyáltalán: új nemzedékek jelenlétében van-e létjoga ősi vagy későbbi tradícióknak – ezúttal táncban, dalban, hangszeres muzsikában. Amikor a legkülönfélébb külföldi és hazai szórakoztató stílusok veszik át a birodalmat, van-e érdeklődés a régi iránt a fiatalokban? Nem felesleges történelmi utalással élni. Eléggé köztudott, hogy a XVIII. századdal megszűnt az a kétirányú mozgás, amely az előző korban a népi és a hivatásos kultúra kapcsolatát jellemezte; úgy tűnt, hogy a paraszti kultúra teljesen befogadóvá vált, holott a kapcsolat jellege változott meg.

Várakozás a gyermekeinkre

Felkészülő

Ági: Amikor összeházasodtunk, minél hamarabb szerettük volna, ha kisbabánk fogan. Akkor még mindketten egyetemisták voltunk, de úgy éreztük, nagyon örülnénk, ha már a diploma megszerzése előtt szülőkké válhatnánk. Akkor még egy kollégium tizenkét négyzetméteres szobája volt az otthonunk. Négy hónappal az esküvőnk után egyszer csak zavarni kezdett a reggeli kávé illata. Ebből sejtettük, lehet, hogy többen vagyunk. Nem sokkal később az orvos is megerősítette, hogy valóban így van. A várandósság tizenhatodik hetéig küzdöttem a hányingerrel. Az orvosi egyetem utolsó éves gyakorlatainak idejét töltöttem éppen. Amikor valamilyen vizsgálatra mentem, mindig izgultam, vajon minden rendben lesz-e, jól érzi-e magát a gyermekünk. Tibor türelmetlenül várta, mikor fog megmozdulni a baba. Én már egy picit éreztem a mozgását, de még nem volt látványos. Akkoriban éppen a szülészeti gyakorlatomat töltöttem. A tizenkilencedik hétben jártam, amikor egy délután az egyik orvoskollégám megkérdezte, megnézzük-e a babát ultrahanggal. Igent mondtam rá. Akkor láttam utoljára első gyermekünket…

Kodependencia

Felkészülő

„Mindannyian függők vagyunk.” A szülők és a hozzátartozók is?!

A segítő több mint húsz éve hall telefonon és személyesen is ilyen és ehhez hasonló mondatokat:

„Van egy tizenhét éves fiunk. Kirúgják az iskolából, mert drogozik, emiatt állandóan hiányzik.”

„Nem bírom tovább! Meglopott a gyerekem. Teljesen tönkretesz.”

Vállalni az örömet

Michael Haydn (Joseph öccse) Szent Ferenc-miséjének ujjongó hangja nevezet-ének: az örömé. Aki Assisi szentjének élethivatását ismeri, vagy akárcsak Naphimnuszának derűs vallomását, az az osztrák zeneszerző oratorikus művét hallgatva felismerheti annak igazságát, hogy az emberi állapot nem boldogság, hanem öröm, amely mozgás. Elgondolkodtat a Szent Ágoston-i tézis: a boldogság kizár minden nyugtalanságot. Az örömhöz viszont lényegileg tartozik. Ha a hit tartalmát elemezzük, Jean Lacroix francia teológussal azt mondhatjuk, hogy „elvezet az isteni életben való részesedésére”. A hitre adott igen válasz és a hűség a magatartásban nem múlik el: mindig az örökkévalóság jelenléte az időben, „a boldogság egy bizonyos immanenciája az örömben”. Ez a bennfoglaltság adja meg minden helyzetben a reményt, amely a hitből fakad.

Érezzétek, hogy szeretünk titeket!

Példaértékű összefogás Szegeden a legszegényebbekért

Az idei évben nyolcadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Szolidaritás Éjszakája elnevezésű virrasztást, melyen a résztvevők adományaikkal, támogatásukkal, de főként személyes jelenlétükkel fejezhették ki az otthon nélkül élők iránti együttérzésüket.

A városban kezd hagyománnyá válni ez az éjszaka, amelyet mindig a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebbi csütörtökön tartanak Szeged egyik legszebb terén. A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek és önkéntesek célja, hogy ezen az estén minél több ember ismerje meg azoknak az embereknek a problémáit, akik mellett a járókelők általában úgy mennek el az utcán, hogy egy pillantásra sem méltatják őket.

A Szolidaritás Éjszakája nemcsak a meleg vacsoráról, a közös zenélésről, az adománygyűjtésről vagy az ekkor elhangzó beszédekről szól – bár kétségtelenül ezek is fontosak. A rendezvény ugyanakkor azt is bemutatja, mennyi közös erőfeszítés, küzdelem és jó szándék szükséges ahhoz, hogy ne csak egyetlen éjszaka, de egész évben folyamatosan segíteni tudjanak a Szegeden körülbelül hatszáz főnyire becsült hajléktalanok életén.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.