Ha idegen földön járok és betérek egy-egy katolikus templomba, mindig magával ragad egyházunk egyetemessége. Az idegen nyelvet hallgatva eszembe jut: a világ bármely táján, még a legeldugottabb afrikai falvacska kápolnájában is, aznap ugyanazt az evangéliumi részt olvassák fel, mint amely például Rómában is elhangzik. Azonosság a sokféleségben – gondolom ilyenkor. Az azonosság mögött tehát a sokszínűség rejlik. A népek szokásai, kultúrája más és más, melyet akár a határtól csak néhány lépést haladva is átélhetünk.

Számtalan olyan hagyományunk van – kezdve a bejglitől a karácsonyfa-állításon át a betlehemig –, amelyekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egyházban mindenhol ismertek. Pedig ez nem így van. Elég csupán a szintén keresztény Olaszországot felkeresnünk, hogy az egységben megláthassuk a különbözőséget is. Három magyar édesanyát, három olasz férj feleségét kértem meg, hogy meséljenek az olasz karácsonyról, s mondják el, miként tudják „ötvözni” a magyar és olasz hagyományokat.

Köszönjük Olvasóink leveleit, amelyek közül szerkesztőségünk hétről hétre válogathatott. Mindegyik mondás kedves volt és lelket simogató. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk csokorba az év „terméséből” néhányat. Ezekkel a gyermeki hitet, érzékenységet és derűt tükröző kincsekkel kívánunk áldott karácsonyt minden Olvasónknak.

Gyermeki, tiszta logika

Karácsony közeledtével a fiatal édesapa igyekszik kellően felkészíteni négyéves kislányát, hogy az angyalok, akik a karácsonyfát hozzák, nem testi lények, tehát nem láthatók. December 24-én késő délután a kislány kérlelni kezdi apját: „Apu, menjünk ki az udvarra!” Az apa értetlenül fogadja a kérést: „Hiszen sötét van odakint, hideg is van, miért mennénk ki?” A kislány azonban továbbra is sürgeti: „De menjünk ki, menjünk ki!” Az apa kérdezi: „De miért kellene kimennünk ebben a hidegben?” A kislány: „Szeretném látni, hogyan hozzák az angyalok a karácsonyfát.” Az apa még nyeregben érzi magát: „Hiszen megbeszéltük, hogy az angyalok lelkek, és így nem láthatjuk őket!” A kislány higgadtan érvel: „De a karácsonyfák nem lelkek, azokat lehet látni.” Az apa megszólalni sem tud. Leesett „a lováról”, mint Saul a damaszkuszi úton.

Oláh Miklós

Diós kalács

A decemberi ünnepnapok hagyományosan fontos része a bőséges, közös étkezés. Ilyenkor még a legszegényebb családok is igyekeznek gazdag asztalt teríteni, és a tradíciók ma is meghatározzák, milyen ételeket fogyasztunk. E szokások gyökerei sokszor még a kereszténység előtti időkbe nyúlnak vissza. Miután a IV. században a Római Birodalom területén Urunk születésének emléknapját december 25-ére, az ősidők óta megült téli napforduló idejére tették, a keresztény ünnepbe természetes módon beépültek a pogány hagyományok.