Vazul január 2.

 

Vazul a Kappadókiai Cézáreában született, amely a IV. században jelentős kulturális központ volt. Széles körű tudást szerzett, és nem okozott gondot számára a klasszikus műveltség és a hit összeegyeztetése. A görög egyházatyák közül ő az első irodalmi értelemben vett, képzett szónok. A közéletben ragyogó pályafutás állt előtte, ő azonban az Istennek szentelt szerzetesi életet választotta. Ez akkoriban azt jelentette, hogy visszavonult egy olyan helyre, mely távol volt a világ zajától, s idővel hasonló felfogású társak csatlakoztak hozzá. Vazul örömmel fogadta ezt, mert úgy vélte, az istenszeretet akkor hiteles, ha közösségi élet, embertársi szeretet áll mögötte. Szerzetesi szabályokat fogalmazott, amelyek a mai napig meghatározzák a keleti szerzetesi közösségek, kolostorok életét, de Szent Benedek közvetítésével sok nyugati rend életében is jelen vannak.


370-ben ő lett Cézárea püspöke. Nemcsak prédikált a szociális igazságosságról: jótékonysági intézményeket, ingyenkonyhákat hozott létre, amelyek a nem keresztény rászorulók előtt is nyitva álltak. A szükséget látva végül szociális központot alapított, amelyben szálláshelyek, kórházak kaptak helyet, illetve ez volt a „segélyszervezetek” anyaintézménye is.

 

A teológiai viszálykodások közepette írásaival és életének tanúságával is kiállt az egyház egységéért, a niceai hitvallás mellett. Látta azokat a veszélyeket, amelyeket a világi hatalom jelent az egyház számára. Bár ő már nem érhette meg, fáradozásai meghozták gyümölcsüket: halála után két évvel a konstantinápolyi egyetemes zsinaton azt a teológiát fogadták el, amelyet ő is képviselt.