Köztudott, hogy a farsangi időszak vízkereszttől húshagyókeddig tart, ám arról talán kevesebben hallottak, hogy a régi időben szokás volt az asszonyok és a gyerekek külön farsangolása is. Temesvári Pelbárt már a XV. században feljegyezte a dunántúli falvakban meglévő szokást, s beszámolt az asszonyok farsangjáról. A nők egyetlen napra kiléphettek a szigorú kötöttségekből, s akár férfiruhát, akár más jelmezt öltve mulatozással, dáridózással tölthették a napot, az éjszakát. Az asszonyfarsang legtovább a Mátrában található, főként szlovák és morva településeken maradt fenn.

Új sorozatunkban havonta bemutatunk egy olyan – ismert vagy már feledésbe merült – magyar értéket, találmányt és szülőatyját-szülőanyját, amelyre és akire méltán lehetünk büszkék. Első választásunk a sokak által kedvelt dobostortára esett. De ki is volt az a Dobos, aki sokáig féltve őrizte titkát, a torta receptjét?
Dobos C. József (1847–1924) ősei több nemzedéken keresztül mind szakácsok voltak. Dédnagyapja II. Rákóczi Ferenc szerencsi várában volt szakács. Ő maga apja mellett, majd az Andrássy-családnál tanulta ki a szakma csínját-bínját. Csemegeüzletét 1878-ban egy téli napon nyitotta meg Budapesten, a Kecskeméti utca 12.-ben. A harmincegy éves tulajdonos állítólag türelmetlenül nézte a frissen behavazott járdát, amelyen hosszú órákig egyetlen üzlete felé tartó lábnyom sem volt látható. Ott, azon a napon nem gondolta, hogy rövid időn belül Pest egyik legfelkapottabb cukrászdája lesz az övé.

Jelkereső

Unokaöcsém, Tamás ötéves volt, amikor a kishúgát keresztelték. Utána otthon édesanyjuk kicsomagolta a kicsit, hogy tisztába tegye. Tamás figyelmesen vizsgálta egy darabig, majd megkérdezte: „Anya, hol látszik rajta, hogy már nem pogány?”