Országjáró
Hittankönyvek ingyenesen
Az Egri főegyházmegyében minden plébánia ingyenesen kaphat az Isten szól gyermekeihez, a Dicsérjétek az Urat és A Vigasztaló megtanít majd mindenre című hittankönyvekből, melyek a főegyházmegyei kateketikai konzultációs irodában (Eger, Széchenyi u. 5., telefon: 36/515-271, 30/477-1139), valamint a hitoktatói szakmai napok és továbbképzések alkalmával vehetők át.
Országjáró
A marista iskolatestvérek karcagi munkájáról
A karcagi marista iskolatestvérek életében újabb fontos állomás érkezett el január 2-án: Ternyák Csaba egri érsek megáldotta új rendházukat. A házról és a Mária Iskolatestvérek rendjének karcagi jelenlétéről a Szent Pál Marista Általános Iskola igazgatónőjét, Nagy Józsefnét és Miguel Mont testvért kérdeztük.
Nagy Józsefné: Korábban önkormányzati iskola voltunk, 2009. szeptember 1-jétől kerültünk az egri érsekség fennhatósága alá. A testvérek is akkor érkeztek, és kezdtek együttműködni a tantestülettel, először csak „megfigyelőkként”. Tavasszal aztán kérvényezték, hogy megkaphassák a fenntartói és a tulajdonjogot, így 2010. szeptember 1-je óta marista iskola vagyunk, az egyetlen Magyarországon. Rajtunk kívül még egy intézmény tartozik a Mária Iskolatestvérek rendjéhez: az esztergomi Nyitott Ház, amely körülbelül kilencven gyerek számára kínál délutáni tanulási és szabadidős lehetőséget óvodástól a középiskolás korig.
„Amikor diakónussá szenteltek, s ráhajtottam a fejem az oltárra, kiüresedtem, nem volt más, csak Isten és én. Olyan ez, mint amikor szerelmes vagy: nincsen más, s nem tudod, miért, de szereted a másikat. Isten különleges ajándéka, hogy diakónusként először a Duna január 6-i szentelésén vehettem részt (Lakatos Péter a képen a szentelő püspöktől jobbra látható – a szerk.).
Arra gondoltam, a víz tisztít. Az ember vágyik arra, hogy tiszta legyen, hiszen a hétköznapok ráviszik a bűnre. Mondják, hogy a cigányok fát lopnak, de át sem gondolják, hogy tán azért, hogy meg ne fagyjanak reggelig. Mind tiszta életre vágyunk. Kívülre sokszor nem azt mutatjuk, ami bennünk van. Mindennap felvesszük az álarcot, holott milyen jó lenne, ha önmagunkat adnánk, azt, ami a szívünk mélyén van.”
(Lakatos Péter vallomása szenteléséről és első diakónusi szolgálatáról)
Találkozás Lakatos Péterrel, a hit éve első görögkatolikus diakónusával
Már nem is tudja, melyik nyelven tudott hamarabb, magyarul vagy cigányul-e, de tán inkább cigányul. Szentelését is cigány nyelven végezték december 30-án, Máriapócson. Lakatos Péter a hit évének első cigány görögkatolikus diakónusa. Szülőfaluja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosi, ahol a cigányoknak külön görögkatolikus templomuk van s az anyanyelvükön miséznek. Péter családja még mindig itt él – ő Budapesten szolgál. Emellett az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója s a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa: a roma–magyar kétnyelvűség előnyeit és hátrányait kutatja.
– Mi formálta a hitét?
– Elsőéves kispap voltam, s nem sikerült a filozófiavizsgám. Mikor találkoztam Keresztes Szilárd püspökkel, kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy hát nem úgy ment a vizsgám, ahogy szerettem volna, konkrétan megbuktam. Mire ő: „Nem baj, fiam, mindig mondtam én, hogy cigánynak nem való a filozófia!” Évekkel később rájöttem, igaza volt. Mi, cigányok nem bölcselkedünk arról, hogy van-e Isten, vagy nincs, nem gondolkodunk arról, hogyan lett a világ. Megvan bennünk a transzcendens iránti vágy, hisszük, hogy van Teremtőnk.
{gallery}stories/Embertars/2013-01:200:300:1:1{/gallery}
Örömteli, hogy fiatalokat is vonzott az az emlékülés, amelyet – a somogyi megyehét eseményeinek egyikeként – a doni áttörés hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek meg a kaposvári vármegyeházán, január 11-én. Az ünnepi eseményen Szakály Sándor történészprofesszor Magyarország II. világháborús részvételéről beszélt, emléket állítva a „rosseb bakáknak” is – ahogyan a somogyi katonákat emlegették –, akik embertelen körülmények között vívták élet-halál harcukat.
Felkészülő
– rikkantja a gyerek a desszert láttán, s a hívő szülők többsége reflexből máris mondja rá a figyelmeztetést: „Kisfiam, imádni csak Istent szabad!”
„Imádlak…” – suttogja bizalmasan a kislány édesanyja ölébe bújva, de máris jön a rendreutasítás: „Imádni csak Istent lehet.”
Szinte gondolkodás nélkül adjuk tovább ezt a régről belénk nevelt hitigazságot, függetlenül attól, hogy illeszkedik-e a helyzethez. Így egyszerűen elmegyünk egymás mellett: nem reagálunk arra, ami a gyerek számára az adott pillanatban olyan fontos, ráadásul valószínűleg nem is fogja érteni, hogyan kapcsolódik mondandónk az ő örömteli élményéhez.