Kölni félreértés

A kölni érsekség és a Cellites egyházi alapítvány ügyvezetése január 17-én sajnálattal kommentálta azt az esetet, amelynek során két egyházi fenntartású klinika decemberben megtagadta egy megerőszakolt fiatal nő ellátását. A huszonöt éves nő a két kórházban azt kérte, hogy megerőszakolásának bizonyítékait a bíróság számára elfogadható módon igazolják, kérését azonban mindkét helyen elutasították.

A keresztények egységéért – központi téma a dalitok helyzete

A dalitokkal (kaszton kívüliekkel) szembeni igazságtalanságokról is megemlékeznek azok az elmélkedések, melyeket a január 18. és 25. között zajló ökumenikus imahétre indiai fiatalok egy csoportja készített elő.

Az Imahét a keresztények egységéért elnevezésű kezdeményezés mindenkit arra hív, hogy gondolkodjon el Mikeás próféta szavain: „Amit az Úr kíván tőlünk” (Mik 6,6–8).

A franciák hite

Novemberben is százezrek tüntettek, január 13-án pedig hatszázötvenezren vonultak fel Párizs utcáin, tiltakozásul az azonos neműek házassága ellen, amelyet François Hollande elnök törvényesíteni szándékozik. Jóllehet a demonstrálók nyilván nem voltak mindannyian katolikusok, a tüntetéssel összefüggésben mégis jogosan vetődött fel a kérdés: mennyire hívők a franciák?

Nem könnyű megbízható képet alkotni egy társadalomban a hívők arányáról. Philippe Portier szociológus, a párizsi Sorbonne tanára azonban hozzáértő kalauzunk lehet az eligazodásban.

Felsőfokon – Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Amikor találkozunk, január 15-én – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – éppen nyílt napot tartanak a főiskolán. Pilecky Marcell tudományos rektorhelyettes mondja: „Fontosnak tartjuk, hogy főiskolánkról, az itt folyó oktatási és tudományos munkáról, valamint a főiskola életéről megfelelő tájékoztatást kapjanak az érdeklődők.”

Szép számmal keresték föl ezen a napon az intézményt a reménybeli hallgatók – egyedül vagy szülőkkel együtt. Kérdéseikre részletes, mindenre kiterjedő választ kaptak a főiskola vezetőitől.

Csak játékosan!

Kiállítás a főiskola folyosóján. A környezeti nevelés játékkal és verssel már az óvodában megkezdődik, emlékeztet a fölirat, és ott sorakoznak a hallgatók által készített, ízlésről és sok-sok leleményről tanúskodó játékok.

„A fenntarthatóság érdekében szem előtt kell tartani a játékok anyagát is. Ehhez kapcsolódva olyan játékokat alkottak a főiskola hallgatói, melyek természetes vagy újrahasznosított anyagokból készültek. Mind motiváló, közös játékra csalogató.”

Az örök gyermekségnek engedve kedvem támad kipróbálni közülük néhányat.

Kezdő tanítóknak

Mikor először lépsz az iskolába,
legyen arcodon Jézus nyájassága:
szólítsd köréd a kisgyermekeket,
és símogasd meg kezecskéjüket.

S ha látsz közöttük rútat, rongyosat,
gyermeki arccal búbánatosat,
ismerd meg benn a korán-szenvedőt, –
s öleld magadhoz, és csókold meg őt.

Előtérben a közösségépítés

A tatabányai Szent Margit katolikus iskola két évtizede

Az 1993–1994-es tanévben Tatabányán – egy volt állami iskola épületében – megnyitotta kapuit egy szellemiségében új színfoltot jelentő intézmény, az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola. Január 18-án Spányi Antal megyés püspökkel együtt ünnepi szentmisén adtak hálát az azóta eltelt két évtizedért, s Isten áldását kérték az iskola további működésére. A jubileum alkalmából az intézmény jeles események egész sorával várja az érdeklődőket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.