Előtérben a közösségépítés

Az ünnepnapon nyílt meg az a fotókiállítás is, amely tematikusan rendszerezve dokumentálja az intézmény fejlődését, képet ad a karitatív szolgálatvállalás programjairól, és beszámol a közösségi élet eseményeiről. Turzáné Papp Erika igazgató azt reméli, sokan megnézik majd a tárlatot, amelynek képei alapján tavasszal családi iskolatörténeti vetélkedőt is rendeznek. A jubileumi eseménysorozat lezárásaként pedig az idén is megtartják a szokásos tavaszi gálát, amely most minden korábbinál ünnepélyesebbnek ígérkezik.


 

– Küldetésünknek ugyanis része az is, hogy közös meggyőződésünk, az örök értékek és a hit alapján egy nagy családot alkossunk. Folyamatosan keressük ennek lehetőségeit – emelte ki Turzáné Papp Erika igazgatónő, majd hozzátette: – Legutóbb például a tavalyi év végén kezdeményezte püspöki biztosunk, az iskola alapításában is főszerepet játszó Nagy László bánhidai plébános, hogy tartsunk adventi rorátékat. Az alkalmakra minden héten nagyon sok tanulónk eljött, voltak olyanok is, akik hozzátartozóikkal együtt érkeztek. Korábban végzett diákjaink közül is szép számban csatlakoztak hozzánk, ami nagy örömet jelentett mindannyiunk számára.

Turzáné Papp Erika annak idején az elsők között jelentkezett pedagógusnak az intézménybe. A jelenlegi tantestületben még hárman vannak az akkor induló csapatból: Buda Andrea, Csuklyné Lovász Zsuzsanna és Nagyné Karch Mónika.

– Húsz évvel ezelőtt a városban nagy várakozás előzte meg a katolikus iskola létrejöttét – elevenítette fel a kezdeteket az igazgatónő. – Később volt olyan időszak is, amikor bizonytalanná vált a jövő, részben azért is, mert talán túlságosan hangsúlyossá vált az iskola befogadó jellege. Ez egyfelől természetes egy katolikus oktatási intézmény esetében, másfelől viszont eltántoríthatott olyan szülőket, akik valóban vallásos meggyőződésük alapján szerették volna a mi gondjainkra bízni gyermekük nevelését. Így, vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg kis iskola maradunk, egyre inkább előtérbe helyeztük a minőséget. Ennek köszönhetően aztán az utóbbi időben jelentősen megnőtt az érdeklődés az intézményünk iránt, nagy a túljelentkezés nálunk. Az elért eredményekből már nem szeretnénk engedni, mi több, azon vagyunk, hogy egyre színvonalasabb legyen az oktató-nevelő munka az iskolánkban – mondta az igazgatónő, és hozzátette: a fejlesztések részeként nyolc évvel ezelőtt sikerült tető alá hozni az új tornatermet, s így felszabadult egy régi épületrész. Az itt kialakított kápolna az iskola szíve-lelke, amely nemcsak a diákokat szolgálja, de az egész újvárosi településrészt is, ahol korábban nem volt katolikus templom.