Az új evangelizáció útjai

Az evangélium, Isten szeretetének jó híre megnyilvánul a hirdetett igében, és meg kell jelennie az ige hirdetőinek szeretet-cselekedeteiben is. Az evangelizáció két oldala nem választható el egymástól. Ezt ismerte fel egy budapesti családanya, aki megtérése óta különlegesen érzékennyé vált mások szenvedéseire.

Az anyuka, Anna, katolikus hitben nevelkedett, de gyermekként maga is megismerte a bajokat alkoholista édesapja és sokat betegeskedő édesanyja mellett. Fiatal felnőttként már-már elveszítette a hitét, ám Isten hallotta és értette szívének mélyről fakadó kiáltását. A kilencvenes évek legelején – maga sem tudta, miért – egyszer ellátogatott a városmajori kistemplomban működő karizmatikus közösségbe. Ahogy belépett az ajtón, azonnal hatalmas forróság járta át a testét, lelke pedig kimondhatatlan szeretettel telt meg. A program végén gyalog ment haza Budáról a város másik felébe, Pestúlyhelyre. Az úton végig Istennek énekelt.

Teremtésvédelem

A húshagyókeddtől, hamvazószerdától húsvétig tartó időszak a negyvennapos nagyböjt ideje, amikor imával és önmérséklettel tisztítjuk testünket-lelkünket Jézus Urunk feltámadásának ünnepére. A negyvennapos böjt Jézus sivatagi böjtölésének emlékét őrzi. A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik, így a nagyböjt közelítőleg február közepe és március közepe között kezdődik. A böjt, népnyelvi alakjában (például Kalocsa környékén) bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv természetfeletti eredetű, pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba. Egyes helyeken hívták negyvenlőböjtnek is.

Világ-nézet katolikus szemmel

„Mi más is lehetnék, csak csönd neked.”
                                       Bereményi Géza

Az átlagosnál érzékenyebben viseltetem a zajok iránt. S azt tapasztalom, ez az idő múlásával csak fokozódik. Talán a nagyváros ártalmas hangzavara, talán csakugyan az évek szaporodó száma teszi: egyre nagyobb igényem van a csendre, s egyre rosszabbul tűröm a lármát.

S zajon most elsősorban nem a szirénázó mentőautó hangját, nem a buszok, az autók, a gépek lármáját értem, hanem azt a zavaró és idegesítő „valamit”, amit szórakoztatás címszóval öntenek ránk, bárhová is menjünk. Legyen az élelmiszerbolt, ruházati üzlet, kiskereskedés vagy bevásárlóközpont, elegáns butik vagy szerény turkáló, kínai bolt vagy könyvesbolt, kis kocsma vagy elit bár – zúdul ránk a kellemetlen és lelketlen tuc-tuc zene, az értelmetlen „szövegelés”, az állandó alapzaj. A kereskedelmi rádiókból kiömlő „slágerek” nagy részét már nem is emberek, hanem gépek írják, s talán ettől szenved a vájt fülű hallgató, az érzékenyebb lélek. Miközben az állítólagos cél éppen az volna, hogy a monotonra komponált gépzenével maradásra és vásárlásra bírják a vevőt.

Világ-nézet katolikus szemmel

Sokszor mondják az emberek: annyi bűncselekményről, szörnyű balesetről hallani a rádióban, a televízióban, hogy szinte elmegy tőlük az életkedvünk. Vannak, akik azt tartják, ékes bizonyítéka ez világunk végzetes megromlásának. Pedig nem más ez, mint a híradástechnika óriási fejlődésének jele. A világ legtávolibb sarkaiból is villámgyorsan elér hozzánk minden szenzáció.

De vajon létezik-e örömteli szenzáció is? S érdekel-e minket a jó hír? Egyáltalán, igazán jó hírként értékeljük-e például azt, hogy 2012-ben 90 300 gyermek jött világra hazánkban, 2251-gyel több, mint egy évvel korábban? Vagy lebiggyesztett ajakkal kérdezzük: ez volna hát a nagy eredmény?

Ilan Mor izraeli nagykövet a Pázmányon

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében kiemelkedő eseményre került sor az Egyetem Információs Technológiai, valamint Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, február 21-én. Az intézményt egész napos látogatással tisztelte meg Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete.

A szakmai program keretében a nagykövet délelőtt megtekintette az Információs Technológiai Kar épületét és a laboratóriumokban folyó munkát, délután pedig előadóként vett részt az izraeli tudományos napon. A konferencia előadói között szerepelt még Fröhlich Ida, Dobos Károly és Kőszeghy Miklós is.

Egy alkotmánybírósági határozat margójára

A fővárosban utazva láttam már SS-jelvényt tarkóra tetoválva, sarló- kalapácsot pólóra vasalva, nyilaskeresztet, illetve ötágú vörös csillagot is hátizsákra varrva. Mindez az elmúlt néhány évben átlagos hétköznapokon történt, valamennyi jelképet húszas-harmincas éveikben járó emberek viselték magukon. Olyanok, akik saját bőrükön nem tapasztalhatták meg az e szimbólumokat használó rendszerek, ideológiák okozta testi-lelki nyomort és szenvedést. Mindez több volt részükről a lázadó ifjúság polgárpukkasztásánál – nem azért aggattak magukra önkényuralmi jelképeket, mert így szembemehetnek a „begyöpösödött szülőkkel” vagy a „nagy testvéri” államhatalommal, amely tiltja ezek használatát. A világnézetüket nyilvánították ki.