Vé­get ért a far­sang, el­kez­dő­dött a nagy­böjt. Fény­te­len, ko­mor, bo­rús idő­szak ez. Az em­ber ma­gá­ra ma­rad ön­ma­gá­val, akar­va-aka­rat­lan is be­lül­re fi­gyel. Tud­ja, ér­zi, hogy tart­ha­tat­lan­ná vált va­la­mi, hogy vál­to­zás­ra, fej­lő­dés­re van szük­ség. Rá­esz­mél, men­­nyi­re ki­csi, tö­ré­keny és esen­dő. Ép­pen az Úr kar­ja­i­ba va­ló. Hogy is mond­ja Ady? „Mi­kor el­hagy­tak, / Mi­kor a lel­kem ros­ka­doz­va vit­tem, / Csön­de­sen és vá­rat­la­nul / Át­ölelt az Is­ten.” A nagy­böjt er­re is va­ló: ilyen­kor oda­búj­ha­tunk a Jó­is­ten­hez, hogy bo­csá­nat… fel­só­hajt­ha­tunk és ne­ki­ké­szül­he­tünk — az új­nak, a más­nak, ma­gunk mö­gött hagy­va a ré­git.

Gyökössy End­re re­for­má­tus lel­kész, pszi­cho­ló­gus, „Is­ten öreg boj­tár­ja” és so­kak „Ban­di bá­csi­ja” száz év­vel ez­előtt, feb­ru­ár 17-én szü­le­tett Rá­kos­pa­lo­tán. Ma­gyar­or­szá­gon az egyik el­ső és leg­is­mer­tebb kép­vi­se­lő­je volt a pszi­cho­ló­gia fel­is­me­ré­se­it ka­ma­to­za­tó és ma­gá­ba épí­tő ke­resz­tény lel­ki­gon­do­zás­nak. 1997-ben köl­tö­zött ha­za Gaz­dá­já­hoz.

Ame­ri­kai wes­tern (1992)

A Clint Eastwood ren­dez­te re­mek film nem csak a mű­faj ked­ve­lő­i­nek nyújt­hat ma­ra­dan­dó él­ményt. Nem is wes­tern iga­zán, sok­kal in­kább el­gon­dol­kod­ta­tó drá­ma, pon­tos lé­lek­rajz­zal, ki­vá­ló szí­né­szi ala­kí­tá­sok­kal.

Ma­gyar do­ku­men­tum-já­ték­film (2007)

Wass Al­bert­ről nem ta­nul­hat­tam az is­ko­lá­ban olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel, mint Pe­tő­fi­ről vagy Kosz­to­lá­nyi­ról. Re­gé­nyei a rend­szer­vál­tás óta meg­je­len­nek Ma­gyar­or­szá­gon, ám mű­ve­i­nek iro­dal­mi ér­té­ké­ről, té­má­i­ról és üze­ne­té­ről még min­dig sok­kal ke­ve­seb­bet hal­lunk, mint az író po­li­ti­kai sze­re­pé­ről, vélt vagy va­lós tet­te­i­ről a II. vi­lág­há­bo­rú alatt.

Ame­ri­kai film­drá­ma (1998)

„Nem el­len­sé­gek va­gyunk, ha­nem ba­rá­tok.” A Lin­coln be­ik­ta­tá­si be­szé­dé­ből va­ló idé­zet a ta­nul­sá­ga e fel­ka­va­ró film­nek. Fő­hő­se, De­rek (Edward Norton), a he­lyi szkinhedek ve­ze­tő­je édes­ap­ja el­vesz­té­se után egy­re mé­lyebb­re me­rül a gyű­lö­let és az ag­res­­szió vi­lá­gá­ban, míg­nem egy kü­lö­nö­sen bru­tá­lis gyil­kos­sá­gért le­tar­tóz­tat­ják.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film-so­ro­zat (2008)

A sa­ját „üdv­ta­nát” dik­ta­tú­ra ke­re­té­ben hir­de­tő Ma­gyar Kom­mu­nis­ta Párt (és ké­sőbb utó­da, az MSZMP) szov­jet min­tát kö­vet­ve kor­lá­toz­ta az egy­há­zak te­vé­keny­sé­gét: 1950 szep­tem­be­ré­ben né­hány ki­vé­tel­lel va­la­men­­nyi szer­ze­tes­ren­det fel­osz­lat­ták, tag­ja­i­kat el­hur­col­ták. Tud­ták azon­ban, hogy a fi­zi­kai kény­szer nem ele­gen­dő.

Kí­nai élet­raj­zi drá­ma (2010)

Confucius az egyik leg­je­len­tő­sebb és leg­is­mer­tebb tá­vol-ke­le­ti fi­lo­zó­fus, aki­nek nap­ja­ink­ban nem­csak ha­zá­já­ban, Kí­ná­ban, de az egész vi­lá­gon re­ne­szán­sza van. En­nek egyik gyü­möl­cse ez a nagy költ­ség­ve­té­sű, „vi­lág­pi­ac­ra” szánt mo­zi­film, amely kö­zért­he­tő­en pró­bál­ja el­me­sél­ni Kí­na egyik szel­le­mi aty­já­nak éle­tét.

Kéz­jegy (2009)

Gyé­mánt Lász­ló fotórealista fes­tő­mű­vész. Ez­zel a fel­ütés­sel kezd­het­nénk éle­té­nek, mű­vé­sze­té­nek be­mu­ta­tá­sát, és nem is len­ne (an­­nyi­ra) di­dak­ti­kus. Van­nak kor­sza­kai, ami­kor tény­leg szin­te a va­ló­ság­nak meg­fe­le­lő­en, fény­kép­sze­rű­en ad­ja vis­­sza mo­dell­je­it, aki­ket mű­vész­tár­sai, szí­né­szek, írók, tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek, po­li­ti­ku­sok kö­zül „ver­bu­vál”.