Mit üzent Ferenc pápa az esztergomi kispapoknak?

Az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet közössége – a II–VI. évfolyamok növendékei két-két elöljáró és tanár kíséretében, néhány idén szentelt újmisés volt növendéktársukkal együtt – szeptember elején Rómába zarándokolt. Három és fél nap alatt lehetőségük nyílt megtekinteni az Örök Város főbb nevezetességeit, élvezni a Római Nagyszeminárium vendégszeretetét, magyar vonatkozású helyszíneken szentmisét ünnepelni és nem utolsósorban szeptember 11-én találkozni Ferenc pápával. A papnövendékek beszámolóját adjuk közre.

2019.09.22.

E heti lapszámunkban többek közt interjút olvashatnak Erdő Péter bíboros, prímással a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, Cserháti Ferenc püspökkel a Szent István-bazilikában először megrendezésre kerülő Nemzetek miséjéről, valamint olvashatnak a Portugáliában egykor megtörtént eucharisztikus csodáról is.