Kis liturgikus etikett 5.
Aki volt már szentmisén külföldön, tapasztalhatta, hogy Magyarországon a mise előírt testtartásainak rendje kissé eltér a római rítus nemzetközi gyakorlatától. Előfordul, hogy szinte templomonként kicsit „összevissza” cselekszünk, ezért tartom fontosnak, hogy röviden bemutassam a mise testtartásaira és gesztusaira vonatkozó hazai liturgikus rendet.
A hét szentje
XVI. Benedek pápa 2010 októberében szentté avatott egy szerzetes nővért, akinek az életéről hazájában, Ausztráliában musicalt írtak, és popdalokban emlékeznek meg róla. Mary MacKillop, e „rendkívüli ausztrál nő” – ahogyan az ország külügyminisztere nevezte – 1842. január 15-én született Newtownban, amely ma Melbourne egyik városrésze. Szülei Skóciából vándoroltak ki Ausztráliába. A család farmja eleinte jövedelmező volt, a nyolc gyerek magániskolába járt, illetve apjuk tanította őket otthon. Ám idővel pénzügyi nehézségeik támadtak, így 1851-től Marynek dolgoznia kellett, hogy segítse a családot. Egy papírboltban kapott állást. Később nevelőnőnek szegődött nagybátyja Dél-Ausztráliában, Panolában lévő birtokára.
Zárday Tamás piarista emlékére
A budapesti Piarista Gimnáziumban 1967-ben végzett első osztályának öregdiákjai közül úgy tízen-tizenöten minden hónap utolsó csütörtökjén összejövünk egy budai sörözőben. Az utóbbi időben nemcsak a kerek évfordulókon, hanem egyéb találkozóinkon is többször eljött közénk a tanár úr. Így volt ez legutóbb idén áprilisban is. A rendház kapujában találkoztunk. Könnyű ballonkabátja alatt sejteni lehetett szikár, de a szokásosnál is soványabb termetét. Fején fekete baszk sapka ült, szemüvege mögül barátságosan pislantott rám.
Útközben néhány személyes kérdés mellett irodalmi és történelmi témák kerültek szóba. A tanár úrnak jó memóriája volt, így ötven év távlatából is tudta, hányas szám alatt volt a szülői ház, ahol egykor családlátogatáson járt nálunk.
A megújulás ideje
Jézus Krisztus keresztje: a szenvedés helye. Rögtön eszünkbe jut megannyi templomi kép a vergődő, kínlódó testtel. Talán bevillannak képkockák is egy filmből. Vér, gyalázat, borzadás. Egyfajta pogány emberáldozat brutalitása. Amikor elkészült az elmúlt évek legismertebbé vált szenvedéstörténete, A passió, ez a filmvászonra szánt „szent rettenet”, egy közismert teológus így nyilatkozott: „Nem nézem meg, mert számomra Krisztus keresztje nem ezt jelenti.” Valóban, Krisztus keresztje nem ezt jelenti. Sem az evangéliumok, sem a hiteles keresztény ikonográfia nem vájkált soha a fizikai test elpusztításának drasztikus és véres jeleneteiben, hiszen nem a fizikai szenvedés, a materiálisan felfogott véráldozat hozza el a megváltást és az üdvösséget. A bűn nem „leverhető” ilyen módon. Valószínűleg nyugat-európai kereszténységünk barbár gyökerei és látásmódja okozták, hogy a kereszt a középkortól kezdve ennyire egybeforrott a testi gyötrelem kegyetlenségének hol misztikus, hol kiábrándítóan profán szemléletével.
A pápát szállító – egyébként középkategóriájú autó eltévedt a Rio de Janeiró-i utcákon, letért az előre kijelölt útvonalról, s dugóba került. Ennyi a hír. A dugó azt jelentette mint a légi felvételek tanúsították , hogy amikor az emberek fölismerték a pápát, körülvették az autót, kezüket nyújtották, kisgyermekeiket emelték a lehúzott ablakhoz, a pápa áldását kérve. A kommentátor megjegyezte: rendkívüli megdöbbenés, fejetlenség, pánik és félelem lett úrrá a biztonságiak és egyéb hivatalos nagyságok körében. S még hozzátette: egyetlen ember őrizte meg higgadtságát a váratlan helyzetben, aki mosolyogva fordult a „dugót” okozó emberekhez: Ferenc pápa.
A genovai születésű tengerész, Cristoforo Colombo, azaz ahogyan mi, magyarok ismerjük, Kolumbusz Kristóf életéről számos regény és film készült. Közismert, hogy ő volt az az utazó, aki elindult Indiába, és fölfedezte Amerikát. Igaz, ő maga egész életében nem tudta, hogy új földrészen kötött ki, ezért a kontinens nem is róla, hanem Amerigo Vespucciról kapta a nevét. De az utókor Kolumbusz érdemeiről sem feledkezett meg, a dél-amerikai Kolumbia nevében is őrzi emlékét. A hajós népszerűségét mutatja az is, hogy a galamb jelentésű Kolumbusz férfinév Magyarországon is anyakönyvezhető, bár kevesen viselik.
Lapunk hasábjain ritkán ejtünk szót más vallások eseményeiről. Nem ez a küldetésünk, mégis a világra nyitott keresztény emberként nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mi történik a világnak azon felén, ahol a keresztények kisebbségben élnek, vagy egyáltalán nincsenek jelen. Az európai átlagembernek az iszlámról alkotott képe a híradásokból összerakott darabkák laza halmaza. S mint ilyen, meglehetősen hiányos és egysíkú.
„Kérek egy jegyet az úttörővárosba! Tessék, kis pajtás.” Hangzik el a rövid párbeszéd az 1949-ben készült Janika című filmben, amely a korszakhoz hűen meglehetősen didaktikusan reklámozta az akkor megépült Úttörővasutat.
Az idén nyáron hatvanöt éves a ma már Gyermekvasútnak nevezett erdei pálya. Építése 1948 áprilisában kezdődött, és még azon a nyáron átadták az első szakaszát. Az ünnepségen, amely 1948. július 31-én volt, a Magyar Kommunista Párt akkori főtitkára, Rákosi Mátyás is megjelent. Azóta kering a városi legenda, amely szerint Rákosinak nem volt jegye, ezért a lelkiismeretes (és bátor) kalauzpajtás megbüntette a „nép bölcs vezérét”, aki utólag miniszteri dicséretben részesítette a kis vasutast. Szépnek semmiképpen, érdekesnek mindenképpen nevezhető időszak volt ez.