Beszélgetés a zenéről Kürthy Andrással

Bő két évtizede tart hol szorosabb, hol lazább művészi-szakmai kapcsolata a Kolozsvári Magyar Operával; ma is visszatérő vendég az erdélyi társulatnál. Rendezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Pekingben, Kuvaitvárosban, az utóbbi időkben pedig a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában. Koncerteket és fesztivált szervezett, dolgozott a „három tenorral”, nemzetközi énekversenyek zsűritagjának hívják… Jelenleg román színházak meghívásainak tesz eleget. Kürthy András életét, pályafutását meghatározza, áthatja a zene. Tiszta, hagyománytisztelő művészi ideáját egyszerűen így foglalhatnánk össze: közvetítői szerepet vállalt. Összeköt, közeget hoz létre, kapcsolatot teremt az alkotó, a mű és a néző-hallgató között.

– A kulturális szervezés menet közben adódott ahhoz, amit eredetileg elképzeltem, alapvetően ugyanis mindig rendezőnek készültem. Operaházi működésem kapcsán az akkori igazgatótól, Petrovics Emiltől kaptam a főtitkári megbízást, majd ebből lett a műsorigazgatás. Ez a feladatkör olyan kapcsolatokat hozott számomra, amelyek a szervezői vonalat erősítették az életemben. Amikor elvállaltam, mondtam Petrovics Emilnek, hogy remélem, hasznosan és eredményesen tevékenykedhetek ebben a szerepkörben, de legfeljebb két évadon át, mert fő célom továbbra is a rendezés marad.

Berzsenyi Dániel emlékezete

Nikla apró település Marcali közelében, ám ha szeretnénk „Dani uraság” mai vendégei lenni, somogyországi barangolásunkon mindenképpen térjünk be az emlékmúzeumba, ahol az ország legidősebb, 1954-ben rendezett állandó kiállítása látható. 1804-től harminckét éven át volt a niklai kúria ura Berzsenyi Dániel, a felvilágosodás korának jeles költője, akinek életművét „Örökségünk – Somogyország Kincse” kitüntető címmel ismerte el a megyei közgyűlés. A klasszicista épület kertjében rózsák veszik körül a niklai remeteként vagy somogyi Diogenészként emlegetett költő mellszobrát, s csak a park öreg fái tudnának mesélni arról, kik fordultak meg e birtokon, s hány vers született az árnyas lombok alatt. Legendák őrzői a szobák, s minden bizonnyal a lélek gyötrelmeiről is mesélhetnének az ódon falak, hiszen Kölcsey maró gúnnyal fogant kritikája örökre fogó tintaként hagyta ott nyomát a költőtárs életén, közérzetén. Kazinczy sem állt ki egyértelműen mellette, csak a kritika élét próbálta meg csökkenteni némiképp. Nem véletlen hát a visszavonulás, a depresszió, a remetelét…

A szex hálás filmtéma: izgalmas, mindenkit érint, s ha leplezetlenül ábrázolják, mindig botrányt okoz. Kérdés, hogy manapság, amikor már a „mindent megmutatni” explicit naturalizmusát sem védi semmilyen tabu, mivel kelthet szenzációt egy szexualitásról szóló film. Leginkább a mértéktelen élvezethajszolás lelki következményeinek kíméletlen lajstromba vételével. A hazai mozikban a nyárutón landoló Túl a csillogáson és A szenvedély királya bátran vagy kissé félszegen, de egyaránt ezt teszi.

Első ránézésre mi sem aktuálisabb: a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának és az acélember idei moziba repülésének idején izgalmasnak tűnik egy olyan film, mely e két témát már címében is merészen ötvözi. A kurd származású svéd Karzan Kader első nagyjátékfilmje, a Barátunk, Superman azonban szociológiai látlelet vagy háborús dráma helyett mást, többet ad: két gyermek elbájoló, egyben megrendítő történetét.