Dossziékba zárt emlékek

A Széchényi könyvtár tárlata Gobbi tevékenységének a közönség előtt eddig kevéssé ismert részét tárja elénk. „Szenvedélyesen gyűjtöm az emlékeket, de nyomban dossziéba zárom őket. Beszélni csak a máról szeretek… Szabadidőmben? Magánmúzeumomat rendezgetem. Itt van ez a sok dosszié. Mind, mind színházzal kapcsolatos emlékeket őriz. Minden évnek külön története van. Egyelőre csak passzió. De egyszer színháztörténet lesz. Hogyha valakinek szüksége lesz rá? Szívesen…” – mondta Lelkes Éva mikrofonja előtt a hatvanas években Gobbi Hilda.

A tárlókban, vaskos albumokban rengeteg jó minőségű fotót láthatunk színházi előadásokról, portrékat színészkollégákról, beragasztott újságcikkeket, kritikákat. Miközben nézegettem a kiállított hagyományos albumokat és analóg technikával készült remek fényképeket, eszembe jutott, hogy a manapság készülő elképesztő mennyiségű digitális képből vajon mi marad meg az utókornak?

Egy sok évtizedes életút kerekedik ki a látogató előtt. Külön albumban kapott helyet a Szabó család. A legifjabb generáció már nem is emlékezhet a Magyar Rádió rendkívül népszerű, évtizedekig tartó rádiójáték-sorozatára, amelyben Gobbi Hilda Szabó nénit alakította.

Nagyszerű színészek tűnnek fel az albumok képein: Somlay Artúr, Jávor Pál, Mészáros Ági, Sinkovits Imre, Major Tamás és még sokan mások az ötvenes-hatvanas évek színházi világából. Az albumokba ragasztva láthatunk egy-egy régi emblémát, újságok fejlécét vagy éppen egy régi címert. Egy letűnt kor dokumentumait.

Az üveges tárlók között portréfotók láthatók Gobbi Hildáról emlékezetes szerepeiben: Mirígy boszorkányként Vörösmarty Csongor és Tündéjében (1952), mint Aase anyó a Peer Gyntben – színpadi partnere itt Jávor Pál volt –, vagy gonosz mostohaként Kacsóh Pongrác János vitézében (1959).

(Gobbi Hilda magánmúzeuma szeptember 28-áig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár – Zeneműtár katalógusterében.)

Fotó: Mészáros Ákos

„…Félek a haláltól. Majdnem mindig félek. Csak a temetőben és Visegrád Szent György puszta Áprily Lajos völgyének bányájában nem. Elhagyott, csöndes kőbánya, mozdulatlan, meredek sziklafal. Örökkévalónak látszik. Egy morzsányi biztonságot a halálfélelem ellen csak a természet nyújt – ha nyújt! Ebben a bányában talán felépíthetném gyerekes, de mégis olyan nehezen feledhető ifjúkori álmomat: a Néma Vágyak Templomát! A bánya köveiből egy kis épület, belül fehérre meszelve, hófehér padokkal; a főfalán egy mosolygó, nevető Krisztussal – mert nem hiszem, hogy Megváltónknak nem volt az emberek számára mosolya. Az ajtó nyitva lenne – mindenkinek. Embernek, őznek, rókának, sündisznónak. Templomom egyetlen szertartása a gondolat lenne. Csak ülnénk itt a padon, és néznénk a sziklafalat, amely örökké volt, és – ha semmi nem jön közbe – talán örökké lesz.”

(Részlet Gobbi Hilda Közben… című könyvéből)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..