Elfelejtett arc

Főként a festészet vonzotta. Akadémiai kurzusok hiányában – régi mesterek módján – örökös tanulással-műveléssel, önképzéssel sajátította el az alkotás rejtelmeit. Virtuózan rajzolt, stílus- és színérzékével hívta fel művészettörténészek figyelmét. Pogány Ö. Gábor a hetvenes évek legelején értékelte – illusztrációkkal kísérve – tehetségét a Művészet folyóiratban. Attól kezdve nyílt meg előtte néhány kiállító-terem. Lakásán a tetőtérben alakította ki műtermét. Ott találkoztam vele először, aztán többször. Baráti művészkör tagja lett már korábban, íróké, festőké, akik szobája falán hagyták névjegyüket. Köztük Tamási Áron. Ismeretségünk során kezdett igazán szakrális témákkal foglalkozni. Grafikái gyakran megjelentek az Új Emberben. Egyik fő művét, Golgota-triptichonját (olajképek) hegyi templom őrzi. Bibliai „transzponálásai” külön figyelmet érdemelnek. RINI feliratú pléhkrisztus-képe, körülötte búcsúi zászlós, nehéz arcú magyarjai erős kordokumentumai egy üldöző államhatalomnak.

A Magyar Nemzeti Galéria 1990 után számba vette munkáit, több alkotása került a gazdag kincsesházba…

Halála után özvegye az otthoni kollekció több darabját (képeket, szobrokat) Pásztónak adományozta, mivel férje szerette a mátrai bérceket, a táj történelmi múltját, a Rátótiak egykori „birodalmát”. Zsigmond, „a király, a császár” a mezővárosnak kiváltságlevelet adott 1407-ben. A ciszterciek korai jelenléte nyomán Prohászka Ottokár püspök szent helyként emlegeti utolsó esszéjében. Boroksa ezért is hagyatkozott úgy, hogy műveiből kerüljenek ide örökségajándékok. Nem tudom, van-e már méltóbb helyük őriző raktárnál – Csohány Kálmán városkájában. Megérdemelne egy emlékezést is.

Lapunk tisztelettel gondol a volt külső munkatársra, akinek ősei Erdély földjéről jöttek nagyvárosi „házoszlopok” közé.

Egyik kedves költőjét, Áprily Lajost idézem: Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem, / egy foltra még az Isten fénye süt. / Állok, míg megzúdul a menny fölöttem / s arany dárdával egy villám leüt!

A kegyelem ereje lett számára az „annyi dárda”.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .