A hit útja

A megtérés a szemek megnyílásának ideje. Kinyilatkoztatás, igazi világosság éri el szívünket, gondolatainkat: Isten szemszögéből, sőt, az ő szemével kezdjük látni a világot. Feltárul előttünk az Igazság szépsége és a bűn rútsága, a teremtés gyönyörűsége és az erkölcsi romlás perverz, önpusztító volta. A frissen megtért ember felfedezi, hogy a Szent írás bölcsessége és a való életből merített egyéni tapasztalatai kölcsönösen visszaigazolják egymást. Ezért van az, hogy az új hívő szinte irritáló módon mindentudónak tűnik a külső szemlélő számára. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen a „világ világossága” borította el fényességével, s a megtérés első hónapjai alatt többet tudott meg Istenről, a világról és önmagáról arról, ahogyan a dolgok valójában vannak –, mint egész addigi élete során. Ez a fázis nagyon fontos, mert ekkor égnek bele a szívbe azok a megtartó igazságok, amelyek minden további fejlődés és építkezés alapjául szolgálnak.

Ifjúságunk a legfrissebb adatok tükrében

A közelmúltban láttak napvilágot a – Kopp Mária segítségével indult – negyedik magyarországi ifjúságkutatás eredményei, amelyek szerint a bizonytalanság az egyik leg – meghatározóbb tényező a 15–29 éves korosztály életében. Változékony világunkban a fiatalok nehezebben köteleződnek el, kevésbé kötnek házasságot, kevésbé vállalnak gyermeket, bizonytalanok a továbbtanulással, a munkával, a menni vagy maradni kérdésével és a jövőjükkel kapcsolatban. Ugyan akkor vágynak a rendezettségre, nem keresik a változást, bár az mindig megtalálja őket. S van itt még egy fontos dolog: a vallás egyre kisebb részük számára bír jelentőséggel.

Legtöbben úgy vagyunk vele, hogy ha jó barátunktól, ismerősünktől meghívást kapunk, örömest megköszönjük azt, de nem rögzítjük mindjárt a látogatás pontos idejét, körülményeit. Hiszen előbb meg kell beszélnünk házastársunkkal, a családdal.

Szent Ferenc szegénysége és a köztünk élő szegények

Assisi Szent Ferenccel kapcsolatban, akinek ezen a héten, október 4-én van az emléknapja, alaposan elgondolkodhat az ember a szegénység különböző jelentéseiről. Úgy tűnik, ez ügyben rengeteg zavar van nálunk a fejekben. Sokan félnek a szegényektől, és gyanús elemeknek tekintik őket, akik ki akarják használni a többieket, az államot. Akadnak, akik szerint ép ésszel senki sem kívánhatja a szegénységet, míg mások az evangéliumra hivatkozva életmodellként ajánlják.

Az őszi éjszakák egyre hidegebbek, ezért ilyenkor többször jutnak eszünkbe a nincstelen emberek, a fedél nélkül élők vagy az otthonukban fagyoskodók. Vecsei Mikóst, a Magyar Máltai Szeretet szolgálat alelnökét a szegénységhez, szegényekhez való viszonyunkról kérdeztük.

– Gyakori a jóléti állam letűntének emlegetése, de nem világos, hogy mi következik ebből a szegényekre nézve. Kinek kell rajtuk segíteni? Sokszor az sem világos, kit kell szegénynek tekinteni, van-e ennek objektív mércéje. Ön szakemberként és keresztényként hogyan tekint erre a kérdéskörre?

– Szent Ferenc gazdagnak született, és egy megtérési folyamat részeként, önként választotta a szegénységet. Egészen más az, amikor valaki a szegénységbe születik bele. Nagyszüleink példájából tudjuk, milyen az igazi szegénység: amikor mindennapos a szűkösség tapasztalata, és nagyon kell vigyázni, hogy mikor mire költ a család, de a közös célok értelmet adnak a nélkülözésnek. Nagy szüleink mindig tudták, miért vállalják az áldozatot, és gondosan megtervezték, miből mi lesz, például hogy a diótermésből cipőt vesznek majd a gyermekeiknek. De egy-egy járvány vagy az aszály az ő számításaikat is keresztülhúzhatta, komoly csapást mérhetett rájuk. Amikor mélyül a szegénység, egyre több minden hiányzik, egyre tervezhetetlenebbé válik az élet, és emiatt minden egyre kilátástalanabbnak látszik, az mindig együtt jár a közösséget összetartó erők megfogyatkozásával is.