Teremtésvédelem
„…és Isten lelke lebegett a vizek fölött” – olvasható az Ószövetség első könyvében, a Teremtés könyvének második mondatában. A víz kifejezés ezzel a tizenhatodik a Szent Biblia közel nyolcszázezer szavának sorában. Az előkelő „helyezés” azt jelzi, hogy e fogalomnak nem akármilyen jelentősége van a teremtésben és az életünkben. A víz napjainkra a teremtett világ megmaradásának is egyik legnagyobb kérdésévé vált.

A hit útja

A hívő keresztény előtt két kísértés áll: elmerülni az imádságban, elfordulva a világban való cselekvés kötelességétől, vagy éppen ellenkezőleg, a szüntelen cselekvés, a szakadatlan szolgálat útja, miközben egyre kevesebb idő és energia marad az imára.

A hit és a tettek helyes arányának kérdése, az e felett folytatott viták végigvonulnak az egyház történetén. Kevesen tudják, hogy a protestáns–katolikus szakadás kiindulópontja nem a szentek tiszteletének, a pápa primátusának vagy az Eucharisztia mibenlétének kérdése volt, hanem éppen ez: Vajon az üdvösséget igaz tetteink vagy hitünk alapján nyerjük-e el? A lutheri reformáció újítása a „sola fide” tanítása volt: az örök életre csak hit által, kegyelemből jutunk el, tetteinktől függetlenül. Vagyis igaz tetteink által nem érdemelhetjük ki az örök boldogságot, hiszen az végső soron Isten ajándéka. Találkozhatunk olyan csoportokkal is, jellemzően a kisegyházak között, amelyek azt tanítják, hogy ha valaki egyszer megvallotta Krisztusba vetett hitét, utána biztosan üdvözül, függetlenül attól, hogy később milyen tetteket vitt végbe, milyen bűnöket követett el… Nem árt tehát egy kicsit elidőznünk ezeknél a kérdéseknél!

Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír új főszerkesztőjével beszélgettünk

– Milyen tervekkel kezdi meg munkáját?

– Bizonyos szempontból könnyű helyzetben vagyok, mert egy nagyon gazdag és élő örökséget vehettem át az előző főszerkesztőtől, Neumayer Katalintól. Ő közel húsz év alatt alakította ki azt a hírportál jelleget, amely ma a Magyar Kurírt, azaz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia félhivatalos lapját jellemzi. Ahogyan egy keresztény embernek mindennap meg kell újulnia a saját életében, úgy természetesen a portálnál sem mondhatjuk azt, hogy elérkezett már a Kánaán, mindent elvégeztünk, leülhetünk. A feladatomat szolgálatként, hírszolgálatként élem meg: hírközlésként, a Magyar Katolikus Egyház jó hírének közvetítéseként. Sokan állítják, hogy a jó hír nem hír. Nálunk ez nem így van, és kegyelem, hogy a „jó hír” közvetítői lehetünk. A püspökkari konferencia döntésével összhangban a Kurír videoportál jellege átalakul. Ennek oka egyértelmű: a mai világban nagyjából kétévente frissítik, cserélik egy honlap arculatát. Az idén és a következő évben nem készül teljesen új honlap, most csupán „ráncfelvarrást” végzünk, egy picit megújítjuk és átstrukturáljuk az oldalt.

Közvetlenül az úgynevezett C8, vagyis a nyolctagú bíborosi tanácsadó testület első összejövetele előtt, október 1-jén jelent meg Ferenc pápa második nagyobb interjúja, ezúttal a La Repubblica című olasz napilapban. Mind össze két héttel előzte meg az Antonio Spadaro jezsuita által készített hosszú beszélgetés. A La Repubblica főszerkesztője, Eugenio Scalfari is a Szent Márta-házban találkozott a pápával, aki nemrég a lapban válaszolt a magát ateistának valló újságíró kérdéseire.

A szentatya hangsúlyozta, hogy a megújulás vonatkozásában a tavaly nyáron elhunyt jezsuita bíboros, Carlo Maria Martini tapasztalatához tartja magát, aki ezt mondta: „Tudom, hogy az ebbe az irányba vezető út hosszú és nehéz. Határozottan és kitartóan kell előrehaladni.”

Részletek Ferenc pápa La Repubblica-beli interjújából (…)

Ezekben az években a világ legsúlyosabb baja a fiatalok munkanélkülisége és a magukra hagyott idős emberek magánya. Az öregeknek gondozásra és társaságra, a fiataloknak pedig munkára és reményre van szükségük, de egyik sincs nekik, s az a baj, hogy már nem is keresik. Ki vannak dobva a jelenbe. Mondja meg: lehet-e így élni, kidobva a jelenbe? A múltra irányuló emlékezés nélkül, a vágy nélkül, hogy megvalósítsak egy tervet, jövőt építsek, családot alapítsak? Lehet így tovább élni? Szerintem ez a legsürgetőbb probléma, amellyel az egyháznak szembe kell néznie.

– La Repubblica (LR): (…) ez elsősorban politikai és gazdasági kérdés, amely az államokra, a kormányokra, a pártokra, a szakszervezetekre tartozik.

– Nyilvánvalóan igaza van, de az egyházra is tartozik, sőt főleg az egyházra, mert ez az állapot nemcsak a testet, hanem a lelket is megsebzi. Az egyháznak az emberek lelkéért és testéért egyaránt felelősnek kell éreznie magát.

– LR: Arra kell ebből következtetnem, hogy az egyház nincs tudatában ennek a problémának, és Ön ebbe az irányba tereli?

– Nagyjából megvan ez a felelősségtudat, de nem eléggé. Szeretném, ha erősebb lenne. Nem ez az egyetlen előttünk álló probléma, de ez a legsürgetőbb és a legdrámaibb.

*

Az erőszakos térítés (prozelitizmus) bődületes szamárság, nincs értelme. Inkább meg kell ismerni, meg kell hallgatni egymást, igyekeznünk kell egyre jobban megismerni a körülöttünk lévő világot. Előfordul velem, hogy egy találkozás után ismét szeretnék találkozni, mert új gondolatok ébrednek, új igények fogalmazódnak meg bennem. Ez a fontos: megismerni egymást, meghallgatni egymást, tágítani a látókörünket. A világot átszelő utak közelítenek egymáshoz és távolodnak egymástól, de az a fontos, hogy a Jó felé vigyenek.