A keresztény nevelő

Szerző:

Labancz Zsolt piarista tartományfőnök az egyházi iskoláról Az egyházi iskola értékeiről, az oda járó fiatalok sokféleségéről, a nevelői lelkiségről is tanácskoztak az Iskola a határon című pedagógiai konferencián, Szegeden. Az előadók közt ott volt Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Máté-Tóth András valláskutató is. A szerzetes élete összekapcsolható a nevelés világával, hiszen a nevelői hivatás az Istennel való találkozás útja lehet – fogalmazott Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, aki A nevelői spiritualitás címmel tartott előadást a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban nemrég megrendezett pedagógiai konferencián.

A lelki élet nem élhető parancsra

Szerző:

A piarista iskolák evangelizációs útkeresése

 

A rendszerváltás után a ránk szakadt szabad vallásgyakorlás örömében és hevében sokan azt hitték, hogy az egyházi iskolák ott folytathatják munkájukat, ahol az 1948-ban abbamaradt. Ez a vélekedés bizonyos tekintetben igaznak is bizonyult, ugyanakkor az iskolafenntartók, a pedagógusok és a szülők számára is egyre világosabbá vált, hogy negyvenévnyi ateizmust nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyházi oktatási intézmények újraindulása óta eltelt már több mint húsz év. Ez alatt az idő alatt az is egyértelművé vált, hogy nemcsak a „hiányzó” negyven esztendő jelent kihívást, hanem a kilencvenes évek óta felgyorsult szekularizáció is. Az utóbbi két évtizedben a kommunizmus alatt is működő egyházi gimnáziumoknak is szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a diákok nagy része hitüket nem gyakorló családokból érkezik. A szülők az atyáktól és nővérektől, vagy egyszerűen egy jó nevű egyházi gimnáziumtól várják, hogy gyermekük a tudáson kívül valami „mást” is kapjon.

Táncok, találkozások

Szerző:

Ifjúsági közösségi nap a Kalocsa–kecskeméti főegyházmegyében

 

Játék, beszélgetés, vacsora, teaház, borkert és táncház várt a Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye száznyolcvan fiataljára november 16-án, a kecskeméti Szent Család-plébánián. A rendezvényen jelen voltak számos közösség fiataljai, közösségvezetők és az egyházmegye Szegeden tanuló papnövendékei is. A Parázs Pasztorális Központ és a Lajosmizsei Jászok Ifjúsági Egyesület (LJIE) több hónapos munkájának eredményeként valósulhatott meg ez az alkalom. A szervezőcsapatot kecskeméti és izsáki fiatalok is gazdagították. A program elsődleges célja egy olyan fórum megteremtése volt, amely párbeszédre és tapasztalatcserére ösztönzi az egyházmegye ifjúsági közösségeit.

Nem kell, hanem lehet…

Szerző:

Felkészülő

 

Ági: Néhány hete beszélgettem egy lánnyal, aki többek között azt mondta, bár hisz Istenben, azért nem jár templomba, mert nem találja jogosnak, hogy az embernek előírják a vasárnapi kötelező szentmisét. Szerinte otthon is tud imádkozni; ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen az Úrral, nincs szüksége arra, hogy templomba menjen. Többször találkoztam már hasonló érvekkel a hit gyakorlásának elkerülését illetően. Nem értem, miért utasítják vissza az emberek a lehetőségeket. Gyermekként belenőttem a vallásgyakorlatba. Nem kérdőjeleztem meg a szüleim gyakorlatát a templomba járással kapcsolatban sem. Számomra természetes volt, hogy vasárnaponként szentmisére járunk. Jó dolognak éreztem, megnyugvást adott, egyszerűen hozzátartozott a vasárnapjaimhoz, egyáltalán nem kötelező feladatként éltem meg. Arra is emlékszem, mennyire vágytam a szentáldozásra.

Az elég jó szülő

Szerző:

Felkészűlő

 

Alapvető érzelmeink átéléséhez különféle élmények kapcsolódnak. Az örömmel összefüggő érzelmek biztosítják számunkra a boldogság, a mámor, a vidámság megtapasztalását. A nyugalommal kapcsolatos érzelmek a higgadt, ellazult, derűs állapotok kulcsai. A feszült, izgatott, ideges lelkiállapotot eredményező élmények a nyugtalansággal összefüggő érzelmekhez kötődnek. A levertség érzelmi állapotához tartozik a szomorúság, csalódottság, komorság megtapasztalása.

 

A közelmúlt pszichológiai kutatásai alapján elmondható, hogy az ember akkor él meg a levertséghez kapcsolódó élményeket (csalódottság, elégedetlenség, szomorúság), amikor vágyait vagy ideáljait nem tudja megvalósítani. Az izgatottsággal összefüggő élményeket (aggodalom, félelem) pedig olyankor tapasztalja meg, amikor kötelezettségvállalásainak vagy felelősségeinek nem tud eleget tenni.

A valódi átalakulásról

Szerző:

Könyvespolcra

 

Napjainkban – legalábbis katolikus körökben – a legtöbbet idézett kijelentések közé tartoznak Karl Rahner szavai: ,,A holnap jámbor embere vagy misztikus lesz, aki megismert és megtapasztalt valamit Istenből, vagy egyáltalán nem lesz.” Arról viszont már kevesebbet hallunk, mit is jelent valójában az, hogy misztikus. S hogy miként kellene eljutni idáig, az pedig szinte sohasem kerül szóba. Richard Rohr ferences szerzetes Most – Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével című könyve mindkét kérdésre megpróbál választ adni.

A család mint miniatűr egyház

Szerző:

Könyvespolcra

 

Az egyház legkisebb sejtjének, a család közösségének megerősítését szolgálja az a füzetsorozat, amely a Magyar Katolikus Családegyesület gondozásában jelenik meg Családi ünnepeink címmel. A pünkösdről szóló előző füzet után most az advent megéléséhez kapnak segédanyagot a katolikus családok.

 

„A keresztény család fontos feladata, hogy részt vegyen az egyház életében és küldetésében. Ez teszi a családot »miniatűr egyházzá«, családegyházzá, így válik a család az egyház misztériumának eleven képévé” – írja Bíró László családreferens püspök, a családegyesület elnöke az első részt ismertető levelében. A főpásztor által felvázolt eszményi kép megvalósulását a kiadványok kifejezetten életközeli tartalmukkal igyekeznek elősegíteni.

Fecseg a felszín

Szerző:

A magunk és mások halandóságához való viszony kérdőjelei

 

Advent kezdetén, az év vége felé haladva egy kicsit mindig jobban értjük, mit jelent a végességünk, és fogékonyabbá válunk a csendre, mint máskor vagyunk. Ahogyan a halálról való beszédnek, úgy a róla való hallgatásnak és elhallgatásának is megvannak a maga hagyományai. Nem igaz, hogy ne lehetne akár az egyik, akár a másik mellett súlyos és igaz érveket felhozni. E kérdésben is gyakran vagyunk divatok áldozatai, és hisszük időnként azt, hogy rátaláltunk „a” megoldásra. Az utóbbi években egyre inkább afelé mozdul el a közgondolkodás, hogy beszélni kell róla. Míg korábban egy egész társadalom dolgozott a szőnyeg alá söprésén, most az ellenkezője az üdvösnek, sőt majdnem kötelezőnek tekintett cselekvés. Hosszú évtizedekre visszatekintő gyakorlat, hogy tanácstalanságunk, védtelenségünk ellenszereként „nem nézünk oda”: sem az, aki megtudja, hogy halálos beteg, sem a rokonság, az ismerősök.