Beszélgetés a teremtésvédelemről Rohály Gáborral

„A bioüzemanyagok termelésével a közlekedés az evés versenytársává vált. Az autózás jelenlegi mértékének következményeként kialakult helyzet – további túlfogyasztással – idővel ahhoz a döntéshez vezet: tankolok vagy eszem?” – mondja Rohály Gábor gépészmérnök, az Avaya Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki nem mellékesen lapunk rendszeres szerzője a teremtésvédelemmel foglalkozó rovatban. A szakember a teremtett világ és a benne élő ember kapcsolatáról, környezeti lehetőségeinkről, életmódunkról és személyes felelősségünkről beszélt – hittel és mérnöki logikával.

– Miért kell védeni a teremtést? Nem ez volna a természetes magatartás?

– Azért van szükség erre, mert igen nagy az ellenszél. A második világháború óta olyan korban élünk, melyben a fogyasztás meghatározza a mindennapjainkat. A jelenlegihez képest másfélszer nagyobb Földre volna szükségünk ahhoz, hogy bolygónk a mai fogyasztás mellett hosszú távon képes legyen eltartani bennünket: legyen elegendő élelem, energia, illetve elnyelje a hulladékot. 1970-ben még lehetett fenntartható fejlődésről beszélni, ám az emberiség együttes fogyasztása a nyolcvanas években átlépte a fenntartható szintet. Ma már azért kellene küzdenünk, hogy valahogy visszakerüljünk a Föld eltartó képességének megfelelő szintre. Régóta mérik, hogy a fogyasztás növekedése például az USA-ban mennyiben növeli a jólétet, az emberek jó közérzetét. A tapasztalatok szerint ez a folyamat az 1960-as évek végén, a hetvenes évek elején tetőzött. Azóta is töretlen a gazdagodás (vagyis az egy főre jutó GDP minden évben nő), ám az emberek jó érzése nemhogy nem fokozódik, hanem egyre romlik. Magyarul: a környezetrombolás nemcsak káros, de ráadásul még felesleges is. Egyszer megkérdezték a teremtésvédelem köré szerveződött Naphimnusz Egyesület egyik jeles tagját, Zlinszky Jánost, hogy valóban érdemes-e szelektíven gyűjteni a PET-palackokat. Azt válaszolta: Lépjünk egy lépéssel hátrébb! Mi van a PET-palackban, ami számunkra ennyire elengedhetetlen?

Munkatársnőnkről, Pottyondy Zsófiáról már többször írtunk lapunkban. Ő a szerkesztőség Szofi nénije, aki a lap alapítása óta az Új Embernél dolgozott. Munkaközösségünknek még néhány éve is aktív tagja volt, hiszen már a kilencvenedik évét is jócskán betöltötte, amikor visszavonult. Idén májusban jó egészségnek örvendve töltötte be századik életévét.

…akinek neve szinte fogalommá vált szűkebb pátriájában, aki már a jelenlétével is evangelizál, aki eddigi élete során belakta az emberek lelkét, ezek a lelkek pedig belakták a közösséget, amely általuk, velük együtt született, s növekedett szép, terebélyes lombozatú fává. Ez a fa születik újjá minden évben, amikor a sok kisgyerek belép az óvoda, az iskola, majd a gimnázium kapuján, s ennek a fának a biztonságot adó árnyékában felépült otthonban találhatnak védelemre időskorukban nyagyanyáik, nyagyapáik, ha sorsuk úgy hozza. Az utóbbi húsz évben felnövekedett egy korosztály, melynek tagjai közül több csecsemőt Benkovich Ferenc atya keresztelt a győri városrész legszélén felépült Szentlélek-templomban. Telt-múlt az idő, és egy iskola is kinőtt a földből, s egyszer csak elérkezett a pillanat, amikor a ballagási tarisznyákat is ő – a templom- és iskolaépítő, az idős paptestvérek mellett a magukra maradt öregekről is gondoskodó plébános – akaszthatta nyakukba az érett korba jutott fiataloknak.

Jézus mondja: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami az Isten szájából származik.” Ezeken az igéken általában parancsokat, tanításokat értünk. Pedig Isten nem egy törvénykönyvet hagyott ránk, hanem egy történetet mesél el nekünk. A régmúlttal, a teremtéssel kezdődik, és a történelem beteljesülését követő örökkévalóság víziójával ér véget.

Nem csak kenyérrel él az ember, hanem történetekkel is. A történet életszükségletünk. Mindig nagy történetfogyasztók voltunk, de ma, amikor napi négy-öt órát nézünk televíziót, több órát hallgatunk rádiót és szörfölünk az interneten hírnek álcázott „sztorikra” vadászva, étvágyunk minden eddigi mértéket meghaladt már… De miért is vagyunk ilyenek? Bizonyosan a kíváncsiság, az új dolgok megismerésének vágya miatt. Mélyebbre ásva azonban azt látjuk, hogy az ember önkéntelenül is történetek által akarja megismerni és megérteni önmagát. A filmek, regények, szórakoztató műsorok szereplőit nézve magunk is szerepeket próbálgatunk: ezzel a szereplővel azonosulok, azzal nem, a másikkal részben.