Gyászgyertya Szokolay Sándornak
Zavarba jöttem, amikor a hetvenes évek valamelyikében az Operaház lépcsőjén, Janácek Jenufa című operájának egyik szünetében többen rám köszöntek. Nem tudtam mire vélni. A büfében találkoztam a már korábbról ismert Szokolay Sándorral. – Aha, a frenológiai hasonlóság – szólt oda valaki, és elmondta, hogy ő is a nekem köszönők között volt. Restelkedtem, de Sándor nevetett: „Azt hitték, az ikertestvérem vagy…”
Vérnász és Sámson című operái szerettették meg velem a komponistát, a derűs, közvetlen embert. A Vigiliában éppen a Sámsonról megjelent egyik zenei jegyzetem vitt közel hozzá, e művet ma is az elkötelezett művész hitvallásának tartom.