A tenger búcsúja
Temetők – dél fokán, hol katonatetemek várják a kürtszót és a hajókürtökét is végső számadásra. A tolongásban sokan lesznek, próbálják megmagyarázni dolgaikat, melyeket pecséttel látott el az élet – igaz vagy hamis pecséttel. Akkor már nem lesz külön matróz meg kapitány.
A faluból egy legényt soroztak a tengerre az első háborúban. Igaz, sorozni sem kellett, már a monarchia tengerésze volt néhány év óta. Ahogyan a szavaira emlékszem, ott volt a medunai kikötőnél, az otrantói blokádáttörésnél s az Adriára szorított flotta valamelyik fedélzetén. A Szent István csatahajót sokszor elsiratta. Nyolc esztendeig járta az óceánokat és az Adriát. Erős volt, mint a bükk. A szíve, mint a réti virágé, amely sűrűn nyílik a hegyek alján, ahol született, élt és meghalt.