Ima a hazáért a Margit-szigeten

Árpád-házi Szent Margitra, IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné, bizánci császári hercegnő lányára emlékeztek sok százan február 19-én, a Domonkos-rendi apácák Margit-szigeti kolostorának romjainál, a királylány síremléke körül. Az ökumenikus imahét kezdetére való tekintettel a szertartáson részt vett Csernák István metodista szuperintendens is.

Az evangélium öröme

A kereszténység leghitelesebb arca

 

Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű buzdítása címében hordozza az örömöt. Éppen ezért ennek az egyszerű szónak a feltárása képezi a dokumentum bevezetését. Ráadásul az öröm gondolatának az elemzése megmutatja korunk sebesültségét is, felmutatja azt a szövegkörnyezetet, amelyben az új evangelizációnak meg kell valósulnia.

Hírek

A beszéd és az ének hivatásos művészei

 

Szent Balázs püspök ünnepén ismét szeretettel hívja és várja a beszéd és az ének hivatásos művészeit – és mindenkit, aki az erkölcsileg tisztán kimondott szó elkötelezettje – Kerényi Lajos atya, a Szent Kereszt-templom plébánosa a hagyományos torokáldásra február 2-án, vasárnap, a 10.30-as szentmisére. Az ünnepi szentmisét – hagyományosan – idén is Bíró László tábori püspök mutatja be, majd a templom papjaival együtt kiszolgáltatja a torokáldást.

 

A Szent Kereszt-templom Budapesten, az Üllői út és az Ecseri út sarkán található, a metró Ecseri úti megállójánál. (e)

Vatikán

Laikus állapotba helyezett papok

 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő január 18-án az AP hírügynökségnek adott jelentésében beszámolt arról, hogy 2011-ben és 2012-ben a Szentszék háromszáznyolcvannégy katolikus papot helyezett laikus státusba szexuális visszaélés miatt. Az adatokat a szóvivő január 16-án ismertette az ENSZ genfi gyermekvédelmi bizottsága előtt. Mint elmondta, részben korábban elkövetett visszaélések miatt 2011-ben kétszázhatvan laicizálás történt, 2012-ben pedig százhuszonnégy. Ezek az idők voltak XVI. Benedek pápaságának utolsó évei. Mint ismeretes, a szentatya határozottan fellépett a papok szexuális visszaéléseivel szemben. 2011-ben egyébként vatikáni adatok szerint összesen hatszázötvenkilenc pap került laikus státusba, nagy részük saját kérésére, cölibátusproblémák miatt. (KAP)

Nagyvilág

Obama a pápához készül

 

Barack Obama amerikai elnök a tervek szerint a közeljövőben találkozik Ferenc pápával – jelentette be január 14-én Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Carney ugyanakkor azt nem árulta el, hogy hol és mikor kerül sor a találkozóra. A keresztény, de nem katolikus Obama, akinek második elnöki ciklusában hangsúlyos szerepet játszott a társadalmi egyenlőtlenségek elleni fellépés, több alkalommal is elismeréssel nyilatkozott az első olyan katolikus egyházfőről, aki az amerikai földrész szülötte. Az elnök főképpen a pápa alázatát és együttérzését méltatta. (Inforádió)

Krisztus Légiója

Megújuló kongregáció

 

Több héten át tart a Krisztus Légiója Kongregáció január 8-án kezdődött római tanácskozása, amelyen megújul a korábban botrányokba keveredett, és az utóbbi három évben pápai megbízott által ellenőrzött katolikus mozgalom. A kongregáció tagjai új szabályzatot fogadnak el, és új vezetőséget választanak.
Krisztus legionáriusai a kongregáció római székházában rendkívüli káptalant, vagyis vezetőségi tanácskozást tartanak, amely szerda este misével kezdődött. A kongregáció vezetőségének felállításához közel húsz napra van szükség, a szabályzat kidolgozása február végéig is eltarthat – adta hírül szerdán a Vatikáni Rádió.
A Krisztus Légiója Kongregációhoz több mint nyolcszáz pap tartozik, a világi szervezeteként működő Regnum Christi mozgalom pedig mintegy hetvenezer tagot számlál a világ félszáz országában.

Egység és megosztottság (II. rész)

Miről tárgyalt az Egyházak Ökumenikus Tanácsa a legutóbbi, múlt év őszén megtartott ülésén a dél-koreai Puszanban? A keresztény igehirdetés és a teremtett világban való tanúságtételünk egymással mélyen összefüggő kérdéseiről, feladatairól. Tehát nemcsak a szoros értelemben vett keresztény egység ügyével, az egyház hiteles tanúságtételével foglalkoztak, hanem az emberiség legégetőbb, világméretű problémáival, a teremtett világért viselt felelősségünk és a társadalmi, gazdasági igazságosság kérdéseivel is. A tanács tagjai vallják, hogy az egység motorja a misszió és az evangelizáció, ami elválaszthatatlan az igazságosságtól és a békétől. A protestáns ökumenikus látomás szerint az egyház ugyanis nem öncél, s csupán annyiban érdekes, amennyiben Isten misszióját szolgálja. Az egyház egysége pedig elválaszthatatlan az emberek és a teremtett világ megbékélt egységétől.

Keresztények szembetegsége

Varga László kaposvári plébános a szálkáról és gerendáról s a gyógymódokról

 

A keresztények szembetegsége, avagy Szálka vagy a szememben, kedves testvérem címmel a kaposvári püspökség nagytermében rendezett szeretetszemináriumot a Szent Imre-templom családos közössége. A meghökkentő című, ám gyakran tapasztalt jelenségről szóló előadást Varga László plébános, püspöki helynök tartotta, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre.

 

Minden keresztény szenved ettől a „szembetegségtől”?

 

– Mivel vagyunk elfoglalva mi, keresztények a hétköznapokban? – kérdezhetnénk oly gyakran. Legtöbbünket az izgatja, hogyan kell kinéznünk nekünk vagy a másik embernek, és milyen elvárásoknak kell megfelelnünk. Egy egész életet el lehet tölteni annak hangoztatásával, hogy milyennek kellene lennie az egyháznak és a társadalomnak. Ismerjük a hiányosságaikat, és természetesen tele vagyunk a jobbításukra vonatkozó ötletekkel. Ám az evangéliumokat olvasva számomra sokkal fontosabb az a kérdés, hogy vajon mi foglalkoztatja Jézust velünk kapcsolatban? Úgy tűnik, a „hogyan nézzünk ki?” kérdés helyett őt inkább az izgatja, miként nézünk a többiekre, a világra. Mi az, ami szemet szúr nekünk? „Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből” (Mt 7,3.5) – olvashatjuk a Bibliában, de Gyökössy Endre találó gondolata is eszembe jut: „Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb. Amire nézek, az vagyok!” Jézus boldognak mondja a tiszta szívűeket, mert ők meglátják Istent. A tiszta szívűek pedig pontosan tudják az igazságot: mindig azt látjuk, amit készek vagyunk látni!

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.