A Biblia üzenete

Jézus így tanít: „Ne aggodalmaskodjatok! Ne kérdezgessétek, mit eszünk, mit iszunk, mibe öltözködünk! Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe se gyűjtenek. Mennyei Atyátok táplálja őket. Nézzétek a mezők liliomait! Nem szőnek, nem fonnak. Mennyi Atyátok öltözteti őket.” (Mt 6,25–29)
Mit akar mondani ezzel Jézus? Legyünk olyanok, mint a növények, mint az állatok, amelyek nem készítenek raktárakat, nem szőnek, és nem fonnak? Jézus nem erre akar tanítani minket. Az embert a Teremtő Isten ruházta fel előrelátással és értelemmel. Ránk bízta a Földet, hogy műveljük és őrizzük (Ter 2,7), hajtsuk uralmunk alá. Az ember természetéből fakad, hogy szőjön, fonjon, és csűrökbe gyűjtsön. Milyen nagy jótevői voltak az emberiségnek Pasteur, a Curie házaspár vagy Semmelweis Ignác, akik aggódva keresték a betegségek legyőzésének módját, segítették az embert, hogy a természet erőit a maga szolgálatába tudja állítani. Jézus nincs ellene a szorgalomnak, az előrelátásnak, az emberi erőfeszítésnek. Mégis azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok! Nem több az élet, mint az étel? Nem több a test, mint a ruha? Ti elsősorban Isten királyságát keressétek!” (Mt 6,25.33) Az élet arra való, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátalálhassunk az Örök Szeretetre. Ehhez képest minden másodlagos. Ez kell hogy legyen az ember legelső, legfőbb gondja.

Katekézis a liturgiáról

Mindannyian tudjuk, mennyire fontos életünkben az ünnep, amely az élet íze: az ünnepben csodálkozunk rá arra, hogy kik vagyunk, ki és mi a fontos számunkra, mi az érték; az ünnepből indulunk el, és oda térünk vissza, az ünnep az élet forrása és beteljesülése is. Az egyház számára ilyen csúcs és forrás a liturgia, a liturgikus élet, vagyis maga a liturgikus ünneplés, a hit közös ünneplése, ünnepi megélése. A zsinat liturgikus konstitúciójának 10. pontja ki is mondja ezt: „Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az egyház minden más tevékenysége irányul.”

A hét szentje

Egy kis román faluban, Tzazóban született, 1556. június 29-én. Eredeti neve Jon Kostist volt. Családja más felekezetek által körülvéve is megtartotta római katolikus hitét. Jon már kiskorától Itáliába vágyott, mert édesanyja mindig azt mondta neki: „Ott élnek a jó keresztények, ott minden szerzetes szent életű.” Ezért, amint tehette, elindult. Hosszú és kalandos út volt ez egy fiatal parasztfiúnak, aki csak az anyanyelvén beszélt, és nem tudott írni, olvasni. Amerre járt, munkát vállalt, hogy eltartsa magát – kapált, állatokra vigyázott, de még betegápolóként és gyógyszerészként is dolgozott. Egy orvos, Pietro Lo Iacono segédje volt éppen, amikor kikötött Itáliában, Bariban. Élete legnagyobb csalódását kellett átélnie, mert egyáltalán nem talált „jó” keresztényeket és szent életű szerzeteseket. Úgy döntött, hazamegy, és gyalog indult el Nápoly felé. Nagyböjtben ért a városba, és végre rátalált egy közösségre, amelynek tagjai valóban hívő keresztényekként éltek: a kapucinus szerzetesekre. Felvételét kérte a rendbe mint laikus testvér. Ekkor kapta a Geremia da Valacchia (Havasalföldi Jeremiás) nevet.