Katekézis a liturgiáról

A liturgikus reform egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy a Szentírás asztalát minél bőségesebben megterítse az istentiszteleten a keresztények számára. Az egyik legnagyobb előrelépés talán ezen a területen történt a liturgikus gyakorlatban. A Biblia közös olvasása központi helyet foglal el közös ünneplésünkben.
A liturgiában különösen is erős az a hit bennünk, hogy az ünnepelt, megjelenített titok nemcsak láthatóvá válik számunkra, hanem a cselekvésben részesei is leszünk annak.

Milyen nagyszerű, hogy a húsvét szent ünnepe után ötven nappal Jézus ígéretének beteljesülését ünnepelhetjük! Megígérte – teljesítette: elküldte a Szentlelket. Pünkösdkor nemcsak emlékezünk erre az eseményre, hanem liturgiánk megjelenítő erejével jelenvalóvá is tesszük azt. Amint „az emeleti teremben” egybegyűlt apostolokra, úgy ránk, az egyházi közösségbe gyülekezettekre is leszáll a Szentlélek. Felidézzük és jelenvalóvá tesszük az egykori eseményt, és ebben segít nekünk az ünnep fő éneke is. A bizánci egyház pünkösdi tropárjának középpontjában a címben idézett mondat áll, hiszen ez adja az ünnep lényegét. Ám ezt a fő mondanivalót keretbe foglalja Urunk dicsőítése – mint oly sok más esetben is – a bizánci költészet szerkesztési elve alapján.

Egy közép-franciaországi kisvárosban, Polminhacban született, 1838. november 27- én. A szemináriumot Saint- Flourban végezte, 1864-ben szentelték pappá. Roannes- Saint-Maryba helyezték plébánosnak, ahol kilenc évig szolgált. Személyes lelki fejlődése érdekében elvégezte a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, közben lassan megérlelődött benne a jezsuita misszionáriusi hivatás.

Harmincöt éves korában, 1873-ban lépett be a Jézus Társaságába. Két évvel később már Madagaszkár felé hajózott, amelynek két kis szigete francia fennhatóság alatt állt. Az első időszak nagyon nehéz volt számára. Rajta kívül két másik jezsuita, illetve két nővér dolgozott a misszióban. Bár igyekezett beilleszkedni a helyiek közé, tanulta a nyelvüket, hasznavehetetlennek érezte magát.