A tökéletesség szilánkjai

Kisléghi Nagy Ádám albuma

Itt volt az ideje. Nem is értem, miért nem jelent meg már jóval korábban egy ilyen album. Hiszen ha a kortárs hazai szakrális művészetről esik szó, két – nemzetközi hírű – alkotónk neve ugorhat be azonnal: az ötvös Ozsvári Csabáé és Kisléghi Nagy Ádám festőé. Barátok voltak. Az öt évvel ezelőtt elhunyt ötvösművész még „állandó modellje” is volt a képírónak, a szombathelyi székesegyházban látható, négyrészes Szűz Mária élete sorozat három óriásvásznán is feltűnik az alakja… Ozsvári munkáiról korábban megjelent már egy karcsúbb kötet, de Kisléghi Nagy Ádám „képeskönyve” eddig váratott magára. Az albumot Daniel Estivill tanulmánya vezeti be, aki némileg leszűkítően, a „liturgiának megfelelő művészet” szemszögéből elemzi a festő munkásságát, pontosabban annak bibliai jeleneteket, szenteket ábrázoló alkotásait. Nagy kár, hiszen a korai merészebb, „útkereső” alkotások legalább annyira érdekesek: a fauve-os arc- és tájképek; az Oskar Kokoschka expresszivitását és Edvard Munch nyugtalanságát idéző portrék; jelenetek, talányos fametszetek… Egymás mellé kerültek a hagyománytisztelő, pompás ikonok; a kötetet az eddigi fő művek zárják.

Szakállas eurovízió

A Lakótársat keresünk filmek – amellett, hogy a Mielőtt-trilógia európai változataként próbálják eladni magukat – tulajdonképpen meglepően pontos barométerei a kortárs nyugat- európai életérzésnek. A gondtalan fiatalok évtizedes történetét kerekké záró, május elején bemutatott folytatás – ezúttal egy Már megint előtaggal – csak megerősíti e sejtést.

A kétszázadik adás

Kétszázadik adásához közeledik a Vallás és kultúra című tévéműsor, amelyet Tokics Imre adventista lelkész vezet, szakértője pedig Szigeti Jenő, ugyancsak adventista lelkész, nyugalmazott művelődéstörténész-professzor. Az adásnak 2009. január 13. óta a Digi Tv, majd utódja, a terézvárosi Hatos csatorna ad otthont. Évekig egyórás beszélgetések készültek – a Kontakt Rádió hasonló tematikájú-szellemiségű műsorából „kinőve”, a látvány dimenziójával megnövekedve, Paor Lilla stúdióvezető meghívására. Ezeket kéthetente sugározták, egész heti ismétléssel, s a műsorok egy részének YouTube-elérhetőségével. 2014 óta heti adások vannak, de ezek csak félórásak.

Pünkösd üzenete Csíksomlyón

Csíksomlyó ma is eleven üzenet, kisugárzása ma is erős, ma is időszerű. Ma is azt kérjük a székelyek Nagyasszonyától, hogy tekintsen le kegyesen gyermekeire, áldja meg Székelyföld határait. Gyermekei továbbra is legyenek dolgosak, törekedjenek az erkölcsös és istenes életre, bátran álljanak ki az igazságért, józansággal ítéljék meg e világi dolgaikat, hogy méltó fiai legyenek az ő szent Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak.
Eltelünk a Szűzanya közbenjárására kapott kegyelmekkel, s hazatérve magunkkal visszük szeretetét.

Urbán Erik
templomigazgató

Megújuló búcsújárás, mai zarándoklatok

Barna Gábor néprajztudóssal beszélgettünk

Zarándoklatkonferenciát tartottak május 22-én a Sapientia főiskolán. Időszerű téma, változó világunkból sem hiányzik a spiritualitás igénye, a nyugtalanság, amely az ember szabadságából fakad, és a Végtelenre irányul. A konferencián feltűnést keltett Don José Brosel Gavilá spanyol szerzetes, a Menekültek és Útonlévők Lelkipásztori Ellátásának Pápai Tanácsa vezetőjének előadása. A népi vallásosság értékeit hangsúlyozta. Nálunk ezt az értékrendet kétellyel fogadja a papság – mondta felszólalásában Barna Gábor néprajztudós professzor, és megjegyezte: a népi vallásosságot nem tanítják a hittudományi főiskolákon, pedig az nem csupán értékei miatt lenne fontos, hanem pasztorális szempontból is.

A konferencia után beszélgettünk Barna Gáborral, aki A megújuló búcsújárás és a mai zarándoklatok címmel tartott előadást. Ennek témájához kapcsolódva válaszolt a kérdéseinkre.

Izraeli–palesztin imatalálkozó a Vatikánban

Vatikáni bejelentés szerint Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök Ferenc pápa meghívásának eleget téve június 8-án imatalálkozón vesznek részt a Vatikánban. (KAP)

(Jegyzetünk az imatalálkozóról az „Imára szólított” című cikkünkben olvasható.)

Testvérek napja

Közös gyerekkor, kalandok és bajba kerülések, nevetés és sírás – a testvéreket ezer szál fűzi össze, és többé-kevésbé egész életen át elkísérik egymást. Ezt az egyedülálló köteléket ünnepelték május 31-én, a testvérek napján, amelyet idén először rendeztek meg. A Portugál Nagycsaládos Egyesület kezdeményezte, hogy Európában is legyen egy, az anyák, illetve az apák napjához hasonló kiemelt ünnepük a testvéreknek is. Amerika számos államában már tizenöt éve létezik ilyen.