Életünk legalapvetőbb koordinátái meghatározottak: senki sem kérdezte tőlünk, hogy akarunk-e megszületni, akarunk-e betegségre hajlamosan és a halállal elkerülhetetlenül szembesülve élni. Senki sem kérdezte, hogy melyik korba kívánunk születni, melyik országba, milyen körülmények közé, kiegyensúlyozott vagy problémáktól terhelt családba, milyen genetikai adottságokkal. Ezeket az adottságokat, amelyek mindennapjainkat, jövőnket, életünket, szerelmünket, a kudarcok elviselésére való képességünket alapvetően befolyásolják, nem választhatjuk meg. Ugyanakkor látjuk, hogy a körülmények, a család, a genetika, a neveltetés nagyon is erősen befolyásolják a szabadság megélését. Szabadságunk a világban tehát nem abszolút, csupán viszonylagos, szituált. Aki ezt csak egyszer is komolyan végiggondolta, az soha többé nem jelentheti ki, hogy „azt csinálok, amit akarok”, mert megértette, hogy szabadsága csak bizonyos korlátok között van. Önmagának is hazudik, aki a végletekig hangsúlyozza a szélsőséges liberalizmust.
Persze nem lehet a végletekig hangsúlyozni a determinizmust sem, beletörődve a „csőbe húzott létezésbe”, és arra hivatkozva: „kár fáradni, úgyis minden eleve eldőlt”. Hiszen a cső vége nyitott, ami azt jelenti: történelmi, genetikai, családi meghatározottságunk ellenére is van lehetőségünk szabad döntést hozni egy-egy adott helyzetben. Ugyanolyan kegyetlen körülmények között egyesek gyűlölködővé, mások szentté válhatnak. Bármennyire is szerették volna kiszámítani az emberi viselkedést a diktátorok, a politikusok vagy a reklámpszichológusok, bármennyire is hangsúlyozták az ember determináltságát a természettudományok, végül is mindenkinek be kellett látnia: az ember nem egy egyenlet, nem mechanikusan működő szerkezet, nem puszta tárgy, hanem léte közepében szabad lény.
Az emberek főként azokban a helyzetekben hivatkoznak előszeretettel a determináltságukra, amikor felelősségre vonják őket valamiért. Ha számon kérik rajtuk a családi ima elhanyagolását, szívesen válaszolják azt, hogy „minket nem így neveltek”. A munkamorállal összefüggő bűnökkel kapcsolatban hivatkoznak arra, hogy „mindenki így dolgozik”, a szexuális bűnökkel kapcsolatban arra, hogy „túl erős a szexuális vágy, rossz a környezeti minta”. Szeretik a teljes determináltságot hangoztatni a felelősség alól kibújók, a horoszkópbabonaság uralmát képviselők, a fatális Istenben hívők, az ortodox gazdaságpolitikára felesküdők – mindazok, akik nem akarnak élni szabadságukkal, a küzdelemmel, a kockázattal.
A keresztény etika hangsúlyozza: bármilyenek is a körülmények, azok nem határozzák meg a születés pillanatában, hogy mivé válunk, mi lesz a hivatásunk, boldogok, házasok, hívők leszünk-e. A körülmények valóban számítanak, de nem determinálnak abszolút mértékben.
A „csőbe húzott szabadság” hasonlata azért is találó, mert azt mindenki érzékeli, hogy „huzat” van – menni kell, dönteni kell, élni, szeretni, gondolkodni kell. A transzcendens meghívottságot mindenki érzi. Ugyanakkor a világ legizgalmasabb kérdése, hogy honnan van ez a huzat…
