Focikupa Agárdon

Az idei vénasszonyok nyara talán utolsó szép hétvégéjén, szeptember 15-én, a parkerdőben megrendezték az Agárdi Katolikus Focikupát. Az első alkalommal kiírt versengésen sokan voltak a meghívottak, de a szőlőszüret halaszthatatlan munkálatai miatt csak kevesen jelentek meg közülük – végül öt csapat vállalta a megmérettetést.

„Leletek”

Pázmány magánkönyvtárából

A budapesti Egyetemi Könyvtárban Knapp Éva tudományos főmunkatárs szeptember 13-án bemutatta Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárának idekerült részét, melyet az általa kidolgozott tudományos módszerrel azonosított.

A magánkönyvtár sorsa régóta foglalkoztatja a kutatást. A kötetek egy része nagy valószínűséggel a pozsonyi egyetemi könyvtárban található, a gyűjtemény további részéről azonban eddig kevés adattal rendelkeztünk. Ezeket a könyveket a bíboros végrendeletileg a pozsonyi jezsuita kollégiumra hagyta. Miután azonban 1773-ban a rendet (átmenetileg) feloszlatták, a magánkönyvtár egy része az Egyetemi Könyvtárba került.

Nyissunk egymásra! – Szomszédünnep

Ha az ember egy kisvárosban nő fel, természetes számára, hogy ismeri a mellette lakó nénit és bácsit. Sőt, a szemben lakókat, a szomszéd utcabelieket is, sőt még a kutyájukat, macskájukat is. Természetes, hogy tudunk egymásról, időnként olykor kicsit többet is, mint amennyi ránk tartozna. A lényeg azonban mégis az: a tér, az utca, a kisbolt a sarkon, a közös lakóhely valóságosan is összeköt bennünket.

Magyar kiválóságokra emlékeztek

Van még jó hírünk

A száz éve született Szentágothai János agykutatóra kerekasztal-beszélgetéssel, Solti György karmesterre pedig koncerttel emlékeztek szeptember 14-én az ENSZ Nevelésügyi, Kulturális és Tudományos Szervezete (UNESCO) párizsi székházában. Tudomány és zene címmel, Irina Bokova főigazgató fővédnökségével rendezték meg az emléknapot, amelyen az agykutató lánya, Szentágothai Klára és a karnagy özvegye, Lady Valerie Solti is jelen volt. A kerekasztal-beszélgetést Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a magyar UNESCO-bizottság elnöke – Szentágothai János veje – nyitotta meg.

Gyerekszáj

„Intersüti”

Marci unokám óvodáskorában rajongott a vonatokért. A férjem télen-nyáron minden alkalommal kisétált vele az állomásra, ha nálunk voltak. A mozdonyvezetők már jól ismerték, föl is vették maguk mellé a vonatra, ami, persze, nagyon tetszett az unokánknak. Hazaérve egy alkalommal édesanyja megkérdezte Marcit, mi volt aznap az állomáson. Marci így felelt: „Egy nagyon érdekes nevű vonat jött Budapestről. Intersüti a neve.”

Gyógynövények begyűjtése

Az ősz nem csupán a gyümölcsök betakarításának ideje, hanem a gyógynövények begyűjtésének és szárításának évszaka is.

A begyűjtés és a szárítás gondos odafigyelést igényel. Soha ne tövestől tépjük ki a növényeket, hanem csupán a leveleket, a szárakat vágjuk le, vagy a bogyókat szedjük le. A csomókba kötött, névvel megjelölt leveles hajtásokat szárral felfelé aggassuk meleg, árnyékos helyre, míg teljesen megszáradnak. Ügyeljünk arra, hogy a szárításra kijelölt hely szellős is legyen. A megszáradt leveleket morzsoljuk szét, a szárakat pedig vagdaljuk apróra. Egyes növényfajoknak a gyökereit gyűjtjük gyógyászati célból. A kiásott gyökereket mossuk tisztára, aprítsuk fel, és papíron vagy textilkendőn szárítsuk meg, szintén szellős, árnyékos helyen.

Angyal Siófokon

Mostantól angyal vigyáz majd a balatoni városra. Nem is akármilyen: a béke jóságos angyala. Nem is akárhonnan: Moszkvából. A bronzszobrot a Finnugor Világtalálkozó nyitónapján avatták fel, ugyanis szeptember 5. és 7. között hazánk, illetve Siófok adott otthont a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának. Az angyalszobor a Jótett Világa Jótékonysági Szervezet Nemzetközi Szövetségének, a Kultúra és Művészet Nemzetközi Akadémiájának, valamint az Orosz Nyelvű Írók Nemzetközi Föderációjának közös ajándéka, s a város alpolgármestere szerint a magyar és az orosz nép közeledésének, együttműködésének szimbóluma is lehet.

Szerzetesnő a célban

Madonna Buder évek óta meghökkenti a világot. Legutóbbi teljesítményéhez hasonlóra pedig még senki sem volt képes. A nyolcvankét éves szerzetes nővér a napokban teljesítette a kanadai Ironman (Vasember)-viadalt. 16 óra 32 perces eredménnyel ért célba 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42 kilométer futás után.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.