Márton-napi „ludasságok”

A legenda szerint Szent Márton a római császár katonájaként egy hideg téli estén köpenyének felét odaadta egy nélkülözőnek. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Márton innentől kezdve Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Tudjuk azt is, hogy jó cselekedeteiért püspökké akarták szentelni. Ő azonban nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal óriási zajt csaptak, így árulva el Márton rejtekhelyét.

Ötszáz éves a leghíresebb freskó

„Csinálj, amit akarsz!” Ismerjük ezt a mondatot. Hallottuk már szüleinktől, s talán magunk is mondtuk gyermekeinknek. A tehetetlenséggel és bosszúsággal átitatott felkiáltás ezúttal azonban nem egy családi perpatvarból való. A tétje pedig nem holmi hétvégi esti program engedélyezése volt.

A legenda szerint a kissé ideges szavakat II. Gyula pápa is odavetette Michelangelónak. Jelezvén, belefáradt abba a vitába, amelyet a konok mesterrel folytatott. A pápának ugyanis szerény tervei voltak a Sixtus-kápolna kifestését illetően. Mindössze annyit szeretett volna, hogy a nagy felületű, üres mennyezetet ornamentális elemekkel tagolják, és az ablakok fölé fessék meg az apostolok képmását. Erre a tervre szemelte ki az alkotót, aki kezdeti bizonytalanságát leküzdve nekilendült a tervek kidolgozásának. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, olyan művet akar létrehozni, amelynek még nincs párja a világon. A viharos egyezkedések után végül dűlőre jutott az egyházfő és a művészzseni, és 1508-ban megkötötték a szerződést.

Új komp indulhat a Balatonon

Van még jó hírünk

Akad, aki örül a tél kezdetének, és van, aki már most számolgatja, mikor köszönt be újra a meleg évszak. Akárhogy is, bízhatunk benne, nyár lesz jövőre is. A Balaton szerelmesei pedig nemcsak ennek, hanem annak a hatástanulmánynak is örülhetnek, amely megerősítette, hogy Badacsony és Fonyód között szükség van egy átkelőhajóra. A beruházás 5,5–6 milliárd forintot igényel, és kisebb részben hazai központi forrásból, döntő részben uniós támogatásból valósulhat meg.

Gyerekszáj

Tejó atya

Szeptemberben elkísértem az új hitoktató atyát az iskolába, ahol bemutatkozott a kis hittanosoknak. „A nevem Teofil atya, de úgy is szólíthattok, hogy Teó atya” – mondta a gyerekeknek, aztán beszélgetésbe elegyedett velük. Az egyik kislány, aki mondani szeretett volna valamit, de az atya nem vette észre, hogy jelentkezik, kénytelen volt megszólítani őt: „Te… te… te jó atya! Figyelj már ide!” – mondta.

Kőrösi Erzsébet Ágnes

A Népligetben járt az ősz

Hetente legalább egy alkalommal körüljárok a ligetben. Néha kora reggel, máskor délután, de mindig akad látni, megfigyelni való. Az őszi séta, persze, még csak nem is hasonlítható a madárdalos tavaszi reggelekhez, de a fülemülék és barátkák hiányát kicsit pótolják a színskála valamennyi árnyalatát felvonultató, búcsúzó falevelek. Késő délután jártam kint, sütött a nap, meleg volt, akár szeptember eleje is lehetett volna. A színesedő fák pazar látványt nyújtottak. A kőris levelei még zöldek, de a juhar már aranysárgába öltözött, és messziről sárgállanak a hatalmas platánok is. Az első madár egy zöld küllő volt. Csak a hangját hallottam, távolabb repült valahol. Később mókus került elém. A levelek már folyamatosan hullanak, a friss avarban keresgélt. Láttam rajta, azon töpreng, felszaladjon-e a fára, de hogy megállás nélkül továbbmentem, inkább maradt, és bozontos farkát maga fölé hajlítva újra kutatni kezdett.

Az idő vasfoga

A Brown nővérek és az évek

Sokszor megénekelték már az élet állandó körforgását születéstől elmúlásig. Tudjuk jól, hogy csak vendégek vagyunk a Földön, kinek hosszabb, kinek rövidebb idő adatik az itttartózkodásra. Egy dolog kétségtelen: a múló idő meglátszik rajtunk. Késleltetni lehet a jeleit, egy kis smink, egy jó fodrász vagy kozmetikus sokat javíthat a megjelenésen, de a szemek, a tekintet, az arc nem hazudik; az eltöltött évek nyomot hagynak rajtunk.
Ilyenek vagyunk mi, emberek: változik körülöttünk a világ, és mi is változunk benne.

Síró galamb

Egy varsói grafikus, festő, Franciszek Starowieyski (1930–2009) 1956 októberének utolsó napjaiban készítette el Síró galamb című, jól ismert litográfiáját: Pablo Picasso híres fehér galambjának szeme sarkába egy kicsorduló könnycseppet helyezett. Kézi eljárással százötven másolatot gyártott, amelyeket Varsó legkülönbözőbb pontjain ragasztott ki: a kép pillanatok alatt a magyar forradalom jelképe lett. A galamb Lengyelországban három okból is beszédes üzenet. A Szentlelket megjelenítő keresztény szimbólum, illetve a csőrében olajágat tartó békegalamb mellett különös tartalmat hordoz: egy közismert legenda szerint a galambok valójában elvarázsolt honvédő vitézek. A hazánkért könnyező galambok kiplakátolása után Starowieyski Budapestre indult, hogy fegyverrel harcoljon a szabadságért – ám Csehszlovákiában egy rendőri igazoltatás során letartóztatták, és visszatoloncolták.

Séta a nemzeti sírkertben

A Fiumei úti temető európai viszonylatban ugyan fiatalnak számít, Budapesten azonban ez a legrégebbi a ma is használatban lévő keresztény sírkertek közül. Több mint másfél száz éve működik, 1849. április 1-jén, virágvasárnap nyitották meg; 1885-ben dísztemetővé nyilvánították. A Budapesti Negyed című várostörténeti periodikában megjelent tanulmány szerzői felhívják a figyelmet a Kerepesi úti temető egyik fő különlegességére: „Minden kor, minden politikai berendezkedés kialakított a falain belül egy-egy, a hivatalos szándék szerint maradandónak szánt kultikus területet, amelyek torzói ma egymás mellett, egyidejűleg jelentik a temető reprezentatív síremlék-együttesét.” Az évtizedek során a sírkert nemcsak politikai szempontból volt érdekes, hiszen számos neves tudóst, művészt helyeztek itt végső nyugalomra, elsőként 1855-ben Vörösmarty Mihályt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.